Labdarúgás: az elitkörbe jutás a tét az U19-es válogatottnak

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.08. 13:55
Címkék
Szerdán, Győrött kezdi meg Eb-szereplését a Bene Ferenc vezette magyar U19-es labdarúgó-válogatott; a szövetségi edző szerint ugyan maximálisan felkészült az együttes, az elitkörbe való továbbjutás kulcsa mégis az lesz, hogy véletlenül se becsüljék le a grúz és kazah csapatot.

A szabadkai Vilotic-torna után, amelyen egy győzelemmel és két döntetlennel a második helyen zárt a magyar U19-es labdarúgó-válogatott, immáron igazi téthelyzetben is próbára tehetitudásáta Bene Ferenc által irányított együttes. A szövetségi edző szerint az együtt töltött másfél esztendő alatt a srácok nemzetközi szinten is bizonyítottak, ettől függetlenül ki-ki mérkőzésekre számít a grúz, horvát, kazah triumvirátussal felturbózott hazai Eb-selejtező minitornán.Bene Ferenc által irányított együttes. A szövetségi edző szerint az együtt töltött másfél esztendő alatt a srácok nemzetközi szinten is bizonyítottak, ettől függetlenül ki-ki mérkőzésekre számít a grúz, horvát, kazah triumvirátussal felturbózott hazai Eb-selejtező minitornán.

Az U19-es válogatott nem becsüli le a grúzokat Forrás: MLSZ
Az U19-es válogatott nem becsüli le a grúzokat Forrás: MLSZ

Az U19-es válogatott  •  Forrás: MLSZ

– A válogatott magja már vagy másfél éve formálódik, még az elődöm, Szélesi Zoltán fektette le az alapjait, azóta pedig folyamatosan kovácsolódunk. Többször bizonyították a fiúk, hogy bárkivel felveszik a harcot. Olyan csapatokat győztek le az elmúlt időszakban, mint a svédek, olaszok vagy a svájciak. Idéntíz mérkőzésünkből hetet megnyertünk. A jó szereplésben nagy szerepet játszik az állandóság, elvégre az apróbb változtatásokat leszámítva évek óta ugyanazok a fiúk vannak a keretben, márpedig az jelentősen megkönnyíti egy csapat életét, ha nem az utolsó hónapokban kell begyakorolni az alap játékmodellt. A miénk összeszokott együttes, ezt kell kamatoztatnunk a soron következő Eb-selejtezőkön. Az ellenfeleink láttán talán sokan csak legyintenek, de mi nem: rendkívül részletesen felkészültünk a grúzok, a horvátok és a kazahok elleni meccsre is, mert nem szeretnénk azt megélni, hogy meglepnek minket.

A szövetségi edző hozzátette, nemcsak a felnőtt, de már a korosztályos futballról is elmondható, hogy erőteljesen csökkennek a minőségi különbségek az egyes válogatottak között.

– Egy pillanatra sem szabad lebecsülni a grúzokat vagy a kazahokat. A grúz U19-es válogatott néhány poszton az európai élvonalat súrolja köszönhetően annak, hogy néhány játékosa már a felnőttválogatottban is tényező. Ott a legmagasabb szinten edződnek, szóval nagyon pórul járnánk, ha csak legyintenénk rájuk. A kazahoktól is arra számítok, hogy mindenkinek megnehezítik a dolgát, a horvátokat pedig nyilván nem kell bemutatni, csapatuk egyértelműen a világelithez tartozik. Magyarul egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy az első kettőben fogunk végezni, ettől függetlenül nagyon bízok a játékosaim felkészültségében, mert többen felnőttcsapatban és/vagy külföldön jutnak folyamatos játéklehetőséghez, tehát bőven van potenciál a srácokban, most már csak meg kell mutatni!”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
24 perce

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
35 perce

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
1 órája

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
1 órája

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
6 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik