Kosár: női U20-as válogatottunk megverte a litvánokat az Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 22:35
Címkék
Meggyőző, 15 pontos különbséggel 62–47-re nyert a magyar női U20-as válogatott a csehországi Klatovyban zajló A divíziós Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén a litvánok ellen, ezzel a B jelű kvartett második helyén jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a portugálokkal nézhet farkasszemet.

A Gáspár Dávid vezette női U20-as kosárválogatott egy-egy gőzelemmel, valamint vereséggel kezdte a csehországi Klatovyban zajló A divíziós Európa-bajnokságot. A mérleg pozitív irányba való elmozdításához az ugyanannyi ponttal rendelkező, a B-csoport második helyéért küzdő Litvánia korosztályos csapatát kellett két vállra fektetnie.Gáspár Dávid vezette női U20-as kosárválogatott egy-egy gőzelemmel, valamint vereséggel kezdte a csehországi Klatovyban zajló A divíziós Európa-bajnokságot. A mérleg pozitív irányba való elmozdításához az ugyanannyi ponttal rendelkező, a B-csoport második helyéért küzdő Litvánia korosztályos csapatát kellett két vállra fektetnie.

Tóth Orsolya pazar védekezéssel vette ki a részét a magyar sikerből Forrás: FIBA
Tóth Orsolya pazar védekezéssel vette ki a részét a magyar sikerből Forrás: FIBA

Tóth Orsolya pazar védekezéssel vette ki a részét a magyar sikerből  •  Forrás: FIBA

A magyar együttes rendkívül gyengén játszott a párharc első negyedében. A mieink az első pillanatoktól kezdve rohantak az eredmény után, köszönhetően többek között a litván Dalia Danskichyte triplájának. Amíg a magyar csapat megint pontatlanul dobált, addig a riválisnál voltak, akik már a találkozó legelején elkapták a fonalat: például Egle Zabotkaite, aki gyors egymásutánban két hárompontossal ijesztett a mieinkre. Gáspár Dávid tanítványait láthatóan megfogta a belgák elleni vesztes összecsapás, és az önbizalom visszaszerzésében az sem segített, hogy Jahni Réka egy perccel a játékrész vége előtt csalódottan vette tudomásul, hogy ezúttal a büntetőzés sem az igazi. Ezért a szokásosnál is fontosabb volt Tóth Orsolya labdaszerzése, valamint értékesített ziccere, amivel csak hatpontos hátránnyal vonulhattak kisszünetre a csapatok (10–16).

A folytatásban ugyanis formába lendült a magyar csapat. Szépen, fokozatosan felzárkózott, ésTenyér Zsófia duplájával a mérkőzésen először vezetett 22–20-ra. A litvánok dobói valósággal lefagytak, a negyedben szerzett hat pont nem nevezhető valami vaskos teljesítménynek. Az etap vége majdnem ugyanúgy alakult, mint az elsőé: Tóth ismét labdát csent, de ezúttal lepasszolta Radócz Fanninak, aki az utolsó másodpercben, sikertelenül próbálkozott (25–22).

A harmadik játékrészben tovább erősödött a magyar dominancia.Czukor Dalma, Pusztai Petra és Tóth Orsolya jóvoltából csaknem tíz pontos fórban tudhatta magát a magyar különítmény, de a litvánok is jelezték, miszerint nem lefutott még a párharc. Klaudija Serkeviciute triplájával három pontra zárkózott a rivális. A mieink ugyanakkor látványosan könnyedebben játszottak, mint egy nappal ezelőtt a belgák ellen. Szeli Kitti szemkápráztató aszisztját Pusztai Petra értékesítette, a magyarok lendületbe jöttek, és nyolc ponttal megléptek a litvánoktól (42–34).

Az utolsó felvonásban Gáspár Dávid együttese kínosan ügyelt arra, hogy az ellenfél ne kapjon vérszagot. Révész Boróka és Czukor Dalma megint duplázott, és hiába talált egy hárompontost Saule Mikelionyte, erre Radócz Fanni révén volt válasza a magyar csapatnak, amely 62–47-es diadalt aratott, és a belgák mögött a B-csoport második helyén végzett.

Szerdán 18 órakor a portugálok ellen nézhet farkasszemet a csehországi korosztályos kontinensviadal nyolcaddöntőjében.

NŐI U20-AS A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, KLATOVY (CSEHORSZÁG)
Csoportkör, 3. forduló
Magyarország – Litvánia 62–47 (10–16, 15–6, 17–12, 20–13)
A magyar csapat pontszerzői
Pusztai Petra 26 pont, Czukor Dalma 17, Révész Boróka 6, Tóth Orsolya 5, Radócz Fanni, Tenyér Zsófia 3-3, Jahni Zsófia 2

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
10 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
26 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
41 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
57 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
58 perce

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
58 perce

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik