Rp gyorskorcsolya: Bormióban edzőtáborozott az utánpótlás-válogatott

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
2019.07.28. 11:07
Címkék
Kőkemény kéthetes alapozást végzett a magyar utánpótlás-válogatott a short track fellegvárának számító Bormióban, ahol szűk fél év múlva élet-halál harc dúl a junior-világbajnoki érmekért és helyezésekért. A fiatalok vezetőedzője, Szabó Krisztián osztotta meg honlapunkkal az észak-olaszországi edzőtábor kulisszatitkait, valamint szólt arról is, mire lehetnek képesek a magyarok a hamarosan rajtoló idényben.

Az 1225 méter magasan fekvő Bormio nemcsak síparadicsom mivoltával, hanem a jégcsarnokával is méltán büszkélkedhet. A pálya gyorsasága, valamint a magaslati levegő révén elérhető állóképesség-fejlődési lehetőség megmozgatta a szövetség fantáziáját is: az utánpótlás-válogatott 17 fős kerete négy edzővel, az olimpiai bajnok Knoch Viktorral, Lakatos Tamással, Puskás Sándorral, valamint Szabó Krisztiánnal kiegészülve két héten keresztül élvezhette az itáliai település nyújtotta előnyöket.Knoch Viktorral, Lakatos Tamással, Puskás Sándorral, valamint Szabó Krisztiánnal kiegészülve két héten keresztül élvezhette az itáliai település nyújtotta előnyöket.

Szabó Krisztián vezetőedző leszögezi, hogy természetesen nem nyaralni mentek a következő junior-világbajnokság helyszínére:
„Komplex edzéstervet írtunk elő a fiataloknak. Naponta nagyjából hét órát töltöttek edzéssel. Nemcsak a jégen kellett teljesíteniük, hanem konditermi és egyéb kiegészítő programokat is. Futottak kétezer méteres magasságra, ami biztosan fájt, de mindenképpen a hasznukra válik, elvégre az intenzív testi igénybevétel által a fizikai határaikat feszegették. Megtapasztalhatták, mekkora küzdelmek árán lehet valaki sikeres.”

 

A januári junior-világbajnokság jegén készült a magyar utánpótlás-válogatott Forrás: MOKSZ
A januári junior-világbajnokság jegén készült a magyar utánpótlás-válogatott Forrás: MOKSZ

A januári junior-világbajnokság jegén gyakorlatozott a magyar utánpótlás-válogatott • Forrás: MOKSZ

 

Az utánpótlás-kapitány kiemeli: Bormióban mindig szívesen látják a magyarokat, a mieink pedigélvezik a tökéletes technikai felszereltséget, a hibátlan versenykörülményeket.
„A jégcsarnok immár minden igényt kielégít. A régi, fix palánkot a 2020. januári junior-világbajnokság miatt elmozduló szivacsrendszerre cserélték, ezáltal bátrabban mernek száguldozni a versenyzők. Nagyon gyors a jég, fontos, hogy ezen gyakoroljunk, és ne érjen meglepetésként a minősége. A magaslati levegőt is szokhatják a fiatalok, ezzel az állóképességüket fejleszthetik. Persze, ne felejtsük el azt sem, hogy a szakmai előrelépés mellett csapatépítő célt is szolgál az edzőtábor, annak megfelelően főleg azt utolsó napokra közös programokatszerveztünk, például pizzaevést, kirándulást, hógolyózást a csaknem 3000 méteres hegy tetején.”

Az új szezon közeledtével mindig aktuálissá válik a kérdés, mire lehetnek képesek az előttünk álló téli idényben utánpótláskorú short trackeseink. Szabó Krisztián szerint nehéz jóslatokba bocsátkozni, de a mért idők alapján fejlődő tendenciát mutat a válogatott.
„Nem könnyű előrejelzéseket adni, hiszen úgyis a versenyeken dőlnek el a fő kérdések, de a mérhető idők alapján az világosan látszik, hogy idén eddig gyorsabbak vagyunk, mint a tavaly ugyanebben a szakaszban. Az első ISU Challenge Series-versenyek után válik egyértelművé, hol tartunk a riválisokhoz képest. A juniorkorosztály egyébként öt évjárat versenyzőit fogja egybe, tavaly még az utánpótlást nézve is fiatal átlagéletkorú, kvázi elsőéves juniorokkal indultunk, idén ebből a szempontból már rutinosabb a társaság, ami szerintem szép sikerekhez vezethet.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
34 perce

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
34 perce

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
1 órája

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
2 órája

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
2 órája

Baráth Péter: Tudtam, hogy előbb-utóbb jön a meghívó

Magyar válogatott
2 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik