Úszás: Berecz Blanka már most nagy formában van

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2019.05.23. 10:51
Címkék
A belga nyílt bajnokságon megközelíteni sem tudták az ifjúsági olimpiai bajnok Berecz Blankát, aki a jövő héten hazai környezetben is favorit a kedvenc számában 200 méter pillangón, a nyár végén pedig a Duna Arénában élete legjobbját szeretné úszni a junior-világbajnokságon.

G. G. – utanpotlassport.hu A Kőbánya SC-nél hagyomány, hogy egy-egy hosszabb edzőtábort követően nemzetközi viadalon mérik fel a versenyzők, hogyan sikerült, és hol tartanak a felkészülésben, a Turi György vezette alakulat idén a belga nyílt országos bajnokságot célozta meg:G. G. – utanpotlassport.hu A Kőbánya SC-nél hagyomány, hogy egy-egy hosszabb edzőtábort követően nemzetközi viadalon mérik fel a versenyzők, hogyan sikerült, és hol tartanak a felkészülésben, a Turi György vezette alakulat idén a belga nyílt országos bajnokságot célozta meg:

„Színvonalas verseny volt, kemény ellenfelekkel, s annak ellenére, hogy egyáltalán nem készültünk rá, 2:11 perces idővel nyertem, ami ebben az időszakban kifejezetten jónak mondható. Annak kifejezetten örülök, hogy ezt az időt már abszolút stabilantudom hozni"–mondta Berecz Blanka.

Berecz Blanka aranyérmet szerzett 200 méter pillangón Fotó: Pass Ferenc
Berecz Blanka aranyérmet szerzett 200 méter pillangón Fotó: Pass Ferenc

Berecz Blanka 200 méter pillangón élete legjobbjára hajt  •  Fotó: Pass Ferenc

A 16 esztendős versenyző kiemelte, a július 3. és 7. között Kazanyban sorra kerülő Európa-bajnokság, illetve az augusztus végén a Duna Arénában esedékes junior-világbajnokság az év két főversenye, ezért a jövő szerdán Kaposváron kezdődő országos bajnokságra edzésként tekint: „Nagyon szívesen kipróbálnám magam ezúttal hosszabb távokon is, kétszáz pillangón ugyanisnekem van a legjobb időm, így az Eb- és a vb-szereplésem is biztos. Éppen ezért simán kockáztathatok, semmit nem veszíthetek a dolgon” - fogalmazott Berecz Blanka, akinek a korosztályos aranygyűjteményéből már csak a világbajnoki cím hiányzik, hiszen 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, 2018-ban pedig az ifjúsági olimpián és az Európa-bajnokságon is diadalmaskodott.

A fiatal úszó jelenleg egy háromhetes edzőtábor közepén tart Hódmezővásárhelyen, ezt szakítja meg az országos bajnokságon, majd a Mare Nostrum versenysorozat franciaországi állomásán, illetve a híres olasz Sette Coli viadalon vesz részt a két nagy nyári esemény előtt.

Berecz Blanka kiemelte, leginkább azt várja, hogy a Duna Arénában medencébe ugorjon: „Ez lesz az első olyan verseny az életemben, amelyiken az egész családom a helyszínen szurkolhat. Valaki persze mindig ott volt velem, de most édesanyámtól a keresztszüleimen át a nagymamáig, mindenki kijön majd drukkolni, de még az iskolai tanáraim és az diáktársaim is mondták, hogy megnéznek. Ez hatalmas pluszt ad majd.”

Az ifjú versenyző hangsúlyozta, a legnagyobb álma továbbra is az, hogy 2:08-as időt ússzon: „Minden versenyen, amelyen elindulok, ez a célom. Valahányszor felállok a rajtkőre, ebben reménykedem. Nagyon bízom benne, hogy a Duna Arénában hazai közönség előtt sikerül majd, de persze azt sem bánnám, ha még ennél is jobb időt tudnék úszni.”

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
1 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
5 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
20 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
22 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
23 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
27 perce

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
46 perce

Huszty Dániel lett a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
46 perce
Ezek is érdekelhetik