Asztalitenisz: Nyírbátorból Európa élmezőnyébe

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 16:18
Címkék
A kis nyírségi asztaliteniszklub történetének legnagyobb büszkesége Majoros Bence pályafutása, aki ma már a felnőttválogatott alapembere, és a kontinens legerősebb bajnokságában szerepel. Rajta kívül is akadnak ígéretes pingpongosok Nyírbátorban, rendre telt ház van a teremben, ahol többek között a serdülő Európa-ranglista negyedik helyezettje, Tölgyes Dorottya is játszik nap, mint nap. A klub szakosztályvezetőjével, Csekő Sándorral beszélgettünk.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huA magyar asztaliteniszsport és a hazai utánpótlás-nevelés egyik legfényesebb pontja a Nyírbátori ASE szakosztálya. A kelet-magyarországi településen 1997 óta foglalkoznak igazán komolyan a fiatalok képzésével, mára pedig már a német Bundesligában szereplő, felnőttválogatott játékossal is büszkélkedhetnek a 21 éves Majoros Bence személyében.Bruckner Vince – utanpotlassport.huA magyar asztaliteniszsport és a hazai utánpótlás-nevelés egyik legfényesebb pontja a Nyírbátori ASE szakosztálya. A kelet-magyarországi településen 1997 óta foglalkoznak igazán komolyan a fiatalok képzésével, mára pedig már a német Bundesligában szereplő, felnőttválogatott játékossal is büszkélkedhetnek a 21 éves Majoros Bence személyében.

Majoros Bence Nyírbátorból indult, és eljutott a Bundesligába Forrás: szon.hu
Majoros Bence Nyírbátorból indult, és eljutott a Bundesligába Forrás: szon.hu

Majoros Bence Nyírbátorból indult, és eljutott a Bundesligába  •  Forrás: szon.hu

A szakosztály vezetője, a jelen nyírbátori asztaliteniszének megalapozója, Csekő Sándor jogosan büszke arra az útra, amit Majoros bejárt a kezdetektől.

„Bence óriási ékköve a nyírbátori pingpongnak. Ő az első olyan versenyzőnk, aki valóban nemzetközi szintű játékossá nőtte ki magát. Korábban is voltak jó képességű fiataljaink, de az akkori lehetőségeink korlátozottak voltak. Majoros Bence talentuma azonban arra ösztönzött bennünket, hogy szakosztályként szintet lépjünk, jobb lehetőséget teremtsünk, és annak, na meg az ő kitartásának köszönhető jelenlegi pozíciója, ami remélem, még nagyon messze van a végállomástól.”

A következő szezonban már a francia élvonalban szereplő játékos nemcsak büszkesége a nyírségi asztalitenisznek, hanem követendő példa is lehet a fiataloknak, akiknek nagy lehetőséget nyújt a sportág. Immár láthatják, érdemes sok energiát fektetni a pingpongba, hiszen közülük egy fiatalnak már megvalósult az álma.

„Nagyon örülök neki, hogy felnéznek rá a fiatalok, akik sok erőt és motivációt meríthetnek az ő sikereiből. Sőt egyfajta figyelmeztetés is számukra: amiatt, hogy egy kisebb klubból érkeznek, még nem kell feltartott kézzel odaállniuk egy BVSC-s vagy KSI-s versenyző ellen sem. Mert valaki, aki innen indult, megmutatta: Nyírbátorból is oda lehet érni Európa élmezőnyébe.”

Nem csoda, hogy jelenleg is nagy népszerűségnek örvend a sportág a 12 ezer fős településen, amely az elmúlt évek sikereinek dacára is megmaradt rendkívül családias, összetartó közösségnek. A szakosztály saját termében a fiatal vezetőedző, Vígh Tamás vezetésével természetesen hétfőtől péntekig minden nap folyik a munka, általában kétórás tréningeket vezényelnek a játékosoknak.

Tölgyes Dorottya és a szakosztály vezetője, Csekő Sándor
Tölgyes Dorottya és a szakosztály vezetője, Csekő Sándor

Tölgyes Dorottya és a szakosztály vezetője, Csekő Sándor

„Nagyon sok gyerek jár le hozzánk pingpongozni. Nyilván eltérő motivációjú fiatalok vannak közöttük: szerencsére többen akarnak élsportolókká válni, viszont akad olyan játékos is, aki nem akar, vagy nem tud annyit vállalni, de természetesen nekik is ugyanúgy helyük van nálunk.”

A szakosztály a tervek szerint a továbbiakban is folyamatosan épül és bővül. Ezt igazolja, hogy újabb és újabb ígéretes versenyzőkre lelnek. Közülük a 15 éves Tölgyes Dorottya emelkedik ki, aki a roppant előkelő negyedik helyet foglalja el a serdülő Európa-ranglistán, és az elmúlt hetekben Thaiföldön tréningezett az ITTF (nemzetközi szövetség) edzőtáborában. Csekő abban, bízik, hogy a nyírbátori lány képes lesz nagy példaképe útját bejárni.

„Talán már mondani sem kell, hogy Dodónak (Tölgyes Dorottya – a szerk.) is Majoros Bence a példaképe, és rengeteg hasonlóság van közöttük. Egészen kiemelkedő a mozgáskoordinációja és kifejezetten jó stílusú, úgymond fiús pingpongot játszik. Eleinte focizott is, de szerencsére az asztalitenisz mellett döntött. Mindannyian bízunk benne, hogy hasonló pályát futhat be, mint Bence.

További korosztályos híreinkASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
16 perce

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
35 perce

Megújul a fehérvári katlan, az ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Képes Sport
1 órája

Atlétika: történelmi magyar szereplés mindenhol

Atlétika
1 órája

Nincs mese, muszáj győznie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2 órája

NHL: kiütéses győzelmet aratott a Carolina és a Nashville is

Amerikai sportok
2 órája

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2 órája

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik