Kajak-kenu: az utánpótlás-válogatottak szárazföldi küzdelmei

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 09:20
Címkék
Idén a kajak-kenu utánpótlás-válogatott tagjainak a május végi felnőtt és ifjúsági válogatóverseny jelenti az első komoly megméretést. Jóllehet addig még közel három hónapot kell várni, a felkészülés már javában zajlik. A részletekről Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitányt kérdeztük.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huBár kevés hírt hallunk róluk, a kajak-kenu utánpótlás-válogatott tagjai már javában készülnek az idei versenyidényre. A 2019-es évben a legrangosabb nemzetközi eseménynek az ifjúsági és U23-as Európa-, valamint a világbajnokság ígérkezik.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huBár kevés hírt hallunk róluk, a kajak-kenu utánpótlás-válogatott tagjai már javában készülnek az idei versenyidényre. A 2019-es évben a legrangosabb nemzetközi eseménynek az ifjúsági és U23-as Európa-, valamint a világbajnokság ígérkezik.

Egyelőre csak április végéig lát a kapitány Forrás: MKKSZ
Egyelőre csak április végéig lát a kapitány Forrás: MKKSZ

Egyelőre csak április végéig lát Makrai Csaba (középen)  •  Forrás: MKKSZ

Válogatottaink felkészülése az új idényre már tavaly elkezdődött: a szárazföldi alapozó november óta tart. Makrai Csaba elmondása szerint a serdülő és az ifjúsági korosztály tagjai decemberben egyhetes, összetartó alapozó táborban vettek részt, ahol folyamatosan felmérést végeztek a versenyzők fizikai állapotáról. Ezt követően a serdülők, az ifjúságiak és a Párizs-keret tagjai terhelésélettani mérésen estek át; annak részeként – egészségmegőrzési céllal – szívultrahang-vizsgálatokra is sor került. Azt egészíti ki a február közepe óta, összesen négy hétig tartó terhelésélettani méréssorozat második hulláma. A mérések végeztével összehasonlítják az addig összegyűjtött eredményeket, majd az edzőkkel közösen értékelik.

A hűvös-ködös őszben nem akármilyen kiváltságot jelentett az elitalakulat”, a Párizs-keret tagjainak, hogy novemberben kéthetes melegvízi edzőtáborban vehettek részt Olaszországban. A keret tagjai decemberben hegyi alapozó táborba is elutaztak Mátraházára, ahol főleg futás szerepelt a programban. Mindezt egy-egy hét szárazföldi alapozó követte Tatán és Dunavarsányban. A „szenvedést” követően kéthetes portugáliai melegvízi tábor a kerettagok jutalma. Március 16-án utaznak el.

Az ifjúságiakra áprilisban vár egyhetes, összetartó tábor, amelyen hosszú távú és 3x2000 méteres, időre evezés a fő feladat.

És ha mindez még nem lenne elég: a serdülő és ifjúsági válogatott keret tagjai részt vettek a februári Héraklész központi fizikai felmérő versenyen is.

„A válogatottaknak kötelező a részvétel az erőfelmérőkön, ahol igazi versenyszellem uralkodott mindvégig. Komolyan vették ezt a versenyt is, hiszen újabb lehetőséget kínált arra, hogy összemérjék az erejüket. Igazi sportember mind, a vérükben van a győzni akarás” – vonta le a tanulságot a kapitány.

Az első hivatalos vízre szállásra sem kell sokáig várni: április 23-án a dunavarsányi edzőtáborban véget ér a szárazföldi „hadművelet”, és attól kezdve a víz az úr.

Az év utánpótlás-világversenyei
IFJÚSÁGI és U23-as GYORSASÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, július 11-14., Racice
IFJÚSÁGI és U23-as GYORSASÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, augusztus 1-4., Pitesti
U23-as, IFJÚSÁGI (és FELNŐTT) MARATON VILÁGBAJNOKSÁG, október 17-20., Shaoxing

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Portugália–Örményország

Foci vb 2026
36 perce

Úszás: Kertész Borókát tortával és kedvenc kávéjával várták

Utánpótlássport
47 perce

Vb-selejtező: Magyarország–Írország

Magyar válogatott
59 perce

Valenciai Nagydíj: Diogo Moreira a Moto2 bajnoka

Egyéb autó-motor
1 órája

Női kézilabda Bajnokok Ligája: Storhamar–Győr

Kézilabda
1 órája

Lukács Dániel és Tóth Alex is bekerült az írek elleni kezdőbe

Magyar válogatott
1 órája

Új hazai mezében játszik válogatottunk az írek ellen

Foci vb 2026
2 órája

Európai kézilabdaligák: óriási bravúr Korsós és Töpfner csapatától

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik