Labdarúgás: fővárosi dominancia az utánpótlás-bajnokságokban

2019.01.21. 09:46
Címkék
A fővárosi csapatok dominanciája jellemezte a kiemelt utánpótlás labdarúgó-bajnokságok őszi idényét. A nyolc csapatos, egységesített első osztályú küzdelmekből különösen a Budapest Honvéd-MFA és az MTK Budapest teljesítménye emelkedett ki – a két klub szakvezetőit a fiatalok teljesítményéről, illetve a bajnokságok rendszeréről kérdeztük.

Kovács Gyöngyike, Leiner Soma - utanpotlassport.huNem túlzás kijelenteni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség által 2016-ban kidolgozott szisztéma, amely a kiemelt korosztályos-bajnokságokat egységesítette, a mezőnyt pedig nyolc klubra szűkítette, a feje tetejére állította a honi utánpótlást. Jelentős vidéki, illetve fővárosi bázisok estek ki a pikszisből, az élvonalban maradásért pedig öldöklő a küzdelem – az U16-os, illetve az U17-es bajnokság összesített utolsója búcsúzik, míg az utóbbi pontvadászat legrosszabb, nem kieső együttese osztályozóra kényszerül.Kovács Gyöngyike, Leiner Soma - utanpotlassport.huNem túlzás kijelenteni, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség által 2016-ban kidolgozott szisztéma, amely a kiemelt korosztályos-bajnokságokat egységesítette, a mezőnyt pedig nyolc klubra szűkítette, a feje tetejére állította a honi utánpótlást. Jelentős vidéki, illetve fővárosi bázisok estek ki a pikszisből, az élvonalban maradásért pedig öldöklő a küzdelem – az U16-os, illetve az U17-es bajnokság összesített utolsója búcsúzik, míg az utóbbi pontvadászat legrosszabb, nem kieső együttese osztályozóra kényszerül.

A Budapest Honvéd-MFA két korosztályban is vezeti a tabellát Forrás: magyarfutballakademia.hu
A Budapest Honvéd-MFA két korosztályban is vezeti a tabellát Forrás: magyarfutballakademia.hu

A Budapest Honvéd-MFA két korosztályban is vezeti a tabellát  •  Forrás: magyarfutballakademia.hu

Természetesen a szűk mezőnyben is vannak klubok, amelyeket nem csap meg a kiesés szele. A mögöttünk hagyott őszi idényben a Budapest Honvéd-MFA és az MTK Budapest egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből: a kispestiek a két ifjabb korosztályban egyaránt az élen állnak, ráadásul U16-os együttesük az egyedüli veretlen csapat a három bajnokságot tekintve. A kék-fehérek szintén mindegyik korosztályban a dobogón telelnek, U19-es alakulatuk pedig meggyőző, kilencpontos előnnyel éllovas a tabellán.

„A sikereket az akadémia struktúrájának és filozófiájának köszönhetjük – vallja Herczeg Vince, a Budapest Honvéd-MFA általános igazgatója. – Meghatároztuk a céljainkat, minden korcsoportban igyekszünk segíteni a fiatalok fejlődését. Jó szakemberekkel dolgozunk, ennek köszönhetően jól szerepelnek a bajnokságokban a gyerekek. Nálunk ugyanakkor az is fontos, hogy a kiváló játékosok mellett jó embereket is neveljünk: a győzelemnek, egy-egy bajnokság megnyerésének ugyan hatalmas presztízsértéke van, mi mégis az egyénnel foglalkozunk elsősorban. Ha jól játszik a fiatal, akkor a csapatnak is jobban megy, ez ennyire egyszerű.”

A kispesti szakember a pozitívumok mellett a bajnokságok szűk mezőnyének hátulütőit is érzékeli.

„Sok előnye, de sok hátránya is van annak, hogy a bajnokságokban nyolc együttes szerepelhet összesen. Fontos szempont, hogy hétről hétre jó klubokkal játszunk, de hátrány, hogy egy évben négy alkalommal találkozunk egyazon ellenféllel. Több lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy nemzetközi tornákon szerepelhessenek a különböző együttesek. A hazai rendszer minden korosztályában ugyanazok a csapatok szerepelnek, és kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a fiatalokat egy-egy korcsoporttal feljebb játszassák, hiszen az első három helyezett mögött a többi klub gyakorlatilag élet-halál harcot vív azért, hogy ne essen ki.”

A nemzetközi kupaszereplést illetően az MTK bizakodhat, hiszen az U19-es bajnokság aranyérmese kivívja a szereplést az UEFA Ifjúsági Ligában. A kék-fehérek utánpótlás-igazgatója, Salkovics Gábor szerint azonban a fiataloknak nem ez az egyetlen motivációjuk a tavaszi szezonra.

Kilenc pont az MTK előnye az U19-es bajnokságban Forrás: sandorkaroly.hu
Kilenc pont az MTK előnye az U19-es bajnokságban Forrás: sandorkaroly.hu

Kilenc pont az MTK előnye az U19-es bajnokságban  •  Forrás: sandorkaroly.hu

„Az előző évad végén született meg a döntés, hogy az U19-es gárda felköltözik Agárdról, és a Feczkó Tamás vezette NB I-es kerettel egy időpontban, egy környezetben készül. Az NB III-as csapatunk megszűnésével a korosztály legjobbjai vannak most az együttesben, kiegészítve három-négy U17-es válogatott játékossal, így kijelenthető, hogy elvárás volt a jó szereplés. Ráadásul a játékosok szeme előtt közvetlen célként lebeghet a bekerülés a felnőttcsapatba, az ifjak közül többen elutazhattak a törökországi edzőtáborba az első kerettel.”

A szakvezető a két fiatalabb korosztály teljesítményével is elégedett, ugyanakkor azt mondja, hogy ebben az időszakban különösen fontos szerepnek kell hárulnia az egyének fejlesztésére – a nyolccsapatos elitbajnokság azonban többnyire gátja ennek.

„Elgondolkodtató a kiemelt bajnokságok jelenlegi rendszere, egyedülálló, hogy a klubok huszonöt százaléka kieshet. Ez rányomja a bélyegét az együttesek játékára, többnyire defenzív célfutballt tapasztalhatunk az U16-os, illetve az U17-es bajnokikon. Káros, hogy ilyen fiatalon már az eredmény bűvöletében játszanak a fiatalok, miközben sok csapatnak nincs stílusa. Sosem tapasztalhattunk ennyi edzőváltást, mint ebben a két korosztályban az elmúlt évek során. Ez két dolgot jelenthet: vagy sok az alkalmatlan tréner, vagy a klubok rettegnek a kieséstől, amely a presztízs és az anyagiak szempontjából is jelentős veszteséget jelent. Az mindenesetre biztató, hogy a szövetség részéről van hajlandóság a változtatásra.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
25 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
37 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
41 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
59 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik