Labdarúgás: szombathelyiek az UEFA Ifjúsági Ligában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.02. 11:59
Címkék
Története során először játszhat az UEFA Ifjúsági Ligában a szombathelyi Illés Akadémia csapata, így nem csoda, hogy a játékosok mellett a klub edzői, illetve szurkolói is izgatottak a fehérorosz Dinamo Minszk elleni párharcot megelőzően. Németh Szabolcs, az U19-es együttes vezetőedzője mindenekelőtt bátor játékot vár tanítványaitól a szerdai első mérkőzésen.

Leiner Soma - utanpotlassport.huHétfőn elutaztak, kedden edzenek a mérkőzés időpontjában, szerdán rövid taktikai megbeszélés, majd jöhet a találkozó. Az UEFA Ifjúsági Liga minden elemében igyekszik méltó lenni a „nagytestvérhez”, a Bajnokok Ligájához. Nem meglepő, hiszen az európai szövetség világos céllal hozta létre a sorozatot öt évvel ezelőtt: a fiataloknak is szükségük van rangos nemzetközi megméretésre.Leiner Soma - utanpotlassport.huHétfőn elutaztak, kedden edzenek a mérkőzés időpontjában, szerdán rövid taktikai megbeszélés, majd jöhet a találkozó. Az UEFA Ifjúsági Liga minden elemében igyekszik méltó lenni a „nagytestvérhez”, a Bajnokok Ligájához. Nem meglepő, hiszen az európai szövetség világos céllal hozta létre a sorozatot öt évvel ezelőtt: a fiataloknak is szükségük van rangos nemzetközi megméretésre.

Massimiliano Allegri sorsolta az első forduló párosításait Nyonban Forrás: illesakademia.hu
Massimiliano Allegri sorsolta az első forduló párosításait Nyonban Forrás: illesakademia.hu

Massimiliano Allegri sorsolta az első forduló párosításait Nyonban  •  Forrás: illesakademia.hu

Az első két évadban az indulási jogot összekötötték a Bajnokok Ligája-főtáblával, vagyis azon csapatok szerepelhettek az ifjúságiak mezőnyében, amelyek a felnőttek között kivívták a csoportkörbe jutást. A lebonyolítás megegyezett a két sorozatban, a fiatalok a „nagyok” meccsét megelőző órákban csaptak össze. Nincs ez másképpen idén sem, a BL első fordulójával párhuzamosan az ifjak is lejátszották első csoportmérkőzésüket. Legalábbis azon az ágon.

Két éve azonban felvetődött a gondolat, hogy miért nem kapnak lehetőséget olyan klubok tinédzserei is, amelyek kiváló utánpótlással büszkélkedhetnek, de a felnőttegyüttesük nem kvalifikálta magát a BL-be. Jó példa volt erre a Red Bull Salzburg, amelynek U19-es gárdája meg is nyerte a két évvel ezelőtti kiírást. Az UEFA engedett a követelésnek, és kidolgozta az új szabályt: a bajnoki ágon azok a klubok szerepelnek, amelyek hazájukban korosztályos bajnokok, de a nagycsapatuk nem jutott el a legrangosabb európai sorozatba, míg a BL-ágon megmaradt az eredeti lebonyolítási forma. Fontos, hogy a bajnoki ágon nem csoportkörben, hanem egyenes kieséses rendszerben vívnak meg a résztvevők, a legjobb nyolc pedig a tizenhat között csatlakozik a BL-ág csoportgyőzteseihez.

Remek hajrájának köszönhetően végzett az élen az U19-es kiemelt bajnokságban az Illés Akadémia csapata Forrás: illesakademia.hu
Remek hajrájának köszönhetően végzett az élen az U19-es kiemelt bajnokságban az Illés Akadémia csapata Forrás: illesakademia.hu

Remek hajrájának köszönhetően végzett az élen az U19-es kiemelt bajnokságban az Illés Akadémia csapata  •  Forrás: illesakademia.hu

A hazai U19-es kiemelt bajnokság aranyérmeseként így került a mezőnybe az Illés Akadémia-Haladás, amely nem akármilyen hajrájának köszönhetően végzett a Budapest Honvéd-MFA előtt a hazai sorozatban. A duplázó Puskás Akadémia és a kispestiek után így a szombathelyi műhely a harmadik magyar klub, amely részt vehet az UEFA Ifjúsági Ligában. A nyoni sorsoláson a Juventus trénere, Massimiliano Allegri a fehérorosz Dinamo Minszk együttesét sorsolta ki a vasiak első ellenfeleként, a győztes a görög PAOK és a ciprusi AEL Limasszol párharcának továbbjutójával találkozik novemberben.

„Érezhető, hogy a srácok nagyon várják már a meccseket. Óriási lehetőség nekik, hogy megmutathatják magukat a nemzetközi porondon. A klub és a szakmai stáb életében is különleges időszak a mostani” – jegyzi meg Németh Szabolcs, az U19-es együttes vezetőedzője.

Ami a riválist illeti: az internet világában ma már az utánpótlásklubokról is gyorsan találni felvételeket, amely megkönnyítheti a felkészülést.

„Sok mindent megtudtunk a Minszkről, láttunk összefoglalókat a mérkőzéseikről. Tudjuk, hogy Fehéroroszország kirakatcsapatáról van szó, olyan klubról, amely több sportágban is komoly akadémiát működtet ezer gyerekkel és száznegyven edzővel.”

A magyar bajnokságot zömében 2000-es születésű játékosokkal nyerték a szombathelyiek, de a jelenlegi U19-es keretben a tavalyi együttes magja mellett az egy évvel fiatalabb, azaz a 2001-es generáció ígéretei is helyet kapnak.

„Azok maradtak a klub kötelékében, akikben látunk fantáziát. Vannak többen, akik egy évvel fiatalabbak, a liga számukra is remek lehetőség a tapasztalatszerzésre. A legfontosabb, hogy viszontlássam azt a bátor játékot, amit a bajnokságban tapasztalok hétről-hétre. Bár az eredményességet illetően távlati célokat nem tűztünk ki, természetesen minden meccsen a győzelemért lépünk pályára.”

A párharc első találkozóját a minszki Traktor Stadionban rendezik szerdán, magyar idő szerint 14 órától, míg a visszavágónak a Haladás új arénája ad otthont október 24-én.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, BAJNOKI ÁG
Október 3.
Dinamo Minszk−Illés Akadémia-Haladás
Október 24.Illés Akadémia-Haladás−Dinamo Minszk
Az Illés Akadémia-Haladás kerete
Kapusok:
Kiss Ágoston, Schüld Máté, Csutorka Márk
Mezőnyjátékosok:Keresztes Krisztián, Bolla Gergő, Füleki Márk, Kiss Balázs, Bokor Bence, Bognár Adrián, Osvald Dániel, Kovalovszki Máté, Szilágyi Adrián, Horváth Márk, Molnár Tamás, Oláh Levente, Illés Bence, Nyári Patrik, Szekér Ádám, Tóth-Gábor Kristóf, Halmai Ádám, Edelényi Bálint

További korosztályos híreinkLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
3 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
18 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
29 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
38 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
43 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
43 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
47 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik