Atlétika: válasz Spiriev Attilának az eltűnő ifjú tehetségekről

Huller Dánielre (balra), a győri ifi Eb 400 gátas győztesére nyilvánvalóan felfigyeltek Amerikában • Forrás: MASZ

Huller Dánielre (balra), a győri ifi Eb 400 gátas győztesére nyilvánvalóan felfigyeltek Amerikában  •  Forrás: MASZ

Arday Attila –utanpotlassport.huMiután néhány hete azokra a magyar fiatalokról írtunk, akik az Egyesült Államokban folytatják a sportot, Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség leköszönő sportigazgatója élesen kritizálta a „scoutok” tevékenységét.

„A nehézséget a folyamatos csábítás jelenti Amerikából” – jelentette ki az utanpotlassport.hu oldalon. – „Tucatjával járják az európai helyszíneket a scoutok, alighanem a győri ifjúsági Eb-n is ott voltak, gátlástalanul megkörnyékezve a fiatalokat. Ez sok európai országnak problémát jelent, a németek és a svédek is gyakran panaszkodnak arra, hogy állandóan a tengerentúlra hívják a fiatalokat, mindenfajta színes, szagos ígéretekkel. Az önmagában nem lenne gond, hogy kint folytatják a pályafutásukat, ha fejlődnének.De kilencvenöt százalékban rosszabb eredményeket érnek el. A magyar szövetségnek is van ösztöndíjrendszere, így aki itthon marad, kap támogatást a felkészüléséhez.”

E szavak nem maradtak ellenvélemény nélkül, amit Molnár Balázs, az EasyGo to USA Kft. ügyvezető igazgatója fogalmazott meg.

„Mi abban segítünk, hogy kiszűrjük a mézes-mázas ígéreteket és kontroláljuk a scoutok tevékenységét Magyarországon és más európai országokban. A scoutok és a magyar sportolók egyaránt szeretnének minél több információt megtudni egymásról, hogy a későbbi években az átállás a rendszerek között, illetve a sikeresség már az első percektől be legyen biztosítva” – mondta a cégvezető, aki 400 méteres gátfutásban negyedik lett a 2005-ös kaunasi junior Eb-n. – „Tizenkét éve ezzel foglalkozunk, közel háromezer sportolót tartunk nyilván a rendszerünkben, de a mi véleményünket szakmai fórumokon nem szokás megkérdezni az amerikai egyetemi toborzás és megfelelő szakmai és tanulmányi program kiválasztásával kapcsolatban. A folyamatnak a legtöbb helyen hátat fordítanak, kialakítva egy általános vélekedést, pedig a hazai klubok és a Magyar Atlétikai Szövetség vezetői között is találunk szép számmal olyan atlétát, aki az Egyesült Államokban sportolt és tanult sikeresen. Azzal természetesen nincs baj, hogy a szövetség védi a tehetséges sportolókat, de nem igaz, hogy nincsenek kint jó műhelyek. Az amerikai egyetemi sportszervezet (NCAA) atlétikában is a világ legerősebb egyetemi sportrendszere. Több ezer egyetem és főiskola versenyez egymással, mely versenyek nagyszerű lehetőség kínálnak a külföldön sportolni és tanulni vágyók számára, ezért vannak versenyzők, akik az elmúlt években korosztályos csúcsokat és vezető magyar felnőtt ranglistahelyezéseket tudnak ott elérni.”

Tavaly december óta toborzókat is tartanak Magyarországon, ahol az amerikai edzők személyesen találkozhatnak a magyar sportolókkal és edzőkkel. Akkor teniszben rendeztek egynapos eseményt, huszonhárom versenyzővel, az online közvetítést pedig az összes kinti egyetemen lehetett nézni. Idén júniusban harmincfős labdarúgótornát tartottak toborzóként Megye I-es vagy NB III-as szintű játékosoknak, olyan labdarúgóknak, akiknek a foci mellett a tanulás is kiemelt szerepet játszik az életükben. A tornákat a világon egyedülálló módon online közvetítésen keresztül több száz amerikai egyetemi edző nézte élőben.

„Atlétikában is szerettünk volna hasonlót, de erre nem kaptunk lehetőséget” – folytatta Molnár Balázs. – „Győrben lett volna egy ilyen toborzó a júliusi ifjúsági atlétikai Eb utáni napokon, de ezt a kezdeményezést a szövetségben nem támogatták. Körülbelül százfős találkozóról lett volna szó, amelyre negyven top amerikai egyetemről jelezték vissza a részvételt. A tábor célja az lett volna, hogy közelebb hozzuk az amerikai egyetemi atlétikai rendszert a magyar szakmai stábhoz és fiatal atlétáihoz. A táborban az élsportolók mellett főként a kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkező atlétikák részvételére számítottunk volna. Nagyszerű lehetőség lett volna arra, hogy az elmúlt években tapasztalható „hátat fordítás” helyett elinduljon a megfelelő szakmai kommunikáció, mely a kijutni vágyó fiatalok érdekeit segíthette volna. Bízunk benne, hogy a következő években a magyar atlétikai sportélet vezetői nyitottabb szemlélettel viszonyulnak majd az amerikai továbbtanulás és sportolás lehetőségeihez, így hazai szinten is tudunk olyan összejöveteleket és tornákat rendezni, melyek keretén belül valós és reális képet kapunk az amerikai lehetőségekről.”

Mint hozzátette, nem céljuk, hogy a legnagyobb tehetségeket elszívják Magyarországról, inkább olyan versenyzőkkel foglalkoznak, akiknek – miközben kijutnak a világversenyekre – a tanulás is fontos.

„Azzal egyet kell értenem, hogy sokkal több pozitív példának kell lennie az eredmények fejlődésében, ha az Amerikába kijutó atlétákról beszélünk. Ezt a folyamatot megállítani nem szabad, hiszen azoktól vesszük el a lehetőséget, akik a sportot nem tudják Magyarországon hivatásszerűen űzni, de nem is szeretnék a magas szintű sportolást befejezni egyetemi tanulmányaik mellett. Az amerikai egyetemi továbbtanulás és sportolás lehetősége sokkal összetettebb és átfogóbb tapasztalatot ad a kijutni vágyók számára, akik a külföldi szakmai és sporttudást az egyetemi évek befejeztével akár Magyarországon is kamatoztathatják. Erre már az elmúlt években is nagyon sok példa volt és van, és még mindig igaz, hogy a kijutó magyar sportolók nagy százaléka visszajön Magyarországra az egyetemi diploma megszerzése után. Sajnos az itthon maradók ugyanúgy eltűnnek, a legjobbakat leszámítva. Erre az elmúlt évek korosztályos atlétikai világversenyei, vagy csak, ha a saját példámat szeretném említeni, a kaunasi junior Eb-n járt korosztály a legjobb példa. Sajnos a legtöbb hazai felsőoktatási intézmény nem támogatja az élsportot, bár erre látunk pozitív -kezdeményezéseket. A legtöbb sportösztöndíj-rendszer hazai szinten nem biztosít megélhetést azok számára, akik hosszú éveken át szeretnének a sportból megélni és közben magas szintű felsőoktatási diplomát szerezni. Középiskolai tanulmányok után a magyar sportolók legtöbbje választás elé kerül: vagy az élsport vagy a magas szintű tanulmányok. Amerikában viszont a tanulmányok és sportoláshoz szükséges költségek fedezésén kívül a megélhetésre is adnak támogatást az egyetemi évek alatt, mely éves szinten elérheti a 10 millió forintos összeget. Az amerikai rendszer közben valóban egy daráló: vagy megszoksz vagy megszöksz. Magyarországon az edződ a tenyerén hordoz, és gyakran sztárként kezel, ott egy vagy a sok közül, ami lelki erőpróbát jelent, és rányomja a bélyegét a teljesítményre. Az eredményromlást a kulturális vagy az étrendben bekövetkező változás is okozza. Mi adunk étkezési tanácsokat, segítünk a mentális felkészülésben, utakat is szervezünk az Egyesült Államokba, hogy a sportolók a saját bőrükön is megtapasztalják, mibe csöppenhetnek bele. Hiszünk abban, hogy ha megfelelő tapasztalattal rendelkező személyek– beleértve hivatásszerűen ezzel foglalkozó szervezetek szakembereit is– Amerikában jelenleg sportoló, illetve már végzős és tapasztalattal rendelkező diákok együttesen segítik a megfelelő amerikai egyetemi sportprogramok kiválasztását, akkor közép és hosszú távon fejlődést fogunk tapasztalni az Amerikában elért atlétikai eredményekben. Úgy gondolom, ez közös érdek kell hogy legyen, mind a klubok, a szövetség, de legfőképpen a sportolók és szüleik számára!”

Továbbikorosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.