Evezés: hatodik lett a magyar nyolcas a juniorok világbajnokságán

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2018.08.12. 17:06
Címkék
A fiú magyar nyolcas tavaly egy-két hajót tudott legyőzni, idén a junior-világbajnokságon már A-döntőt evezett és hatodik helyet szerzett. A szakmai stáb nemcsak büszke, de már előre tervez: a leány és az U23-as férfi válogatottnál is indítanának nagy evezős egységet.

Soha egyetlen korosztályban sem evezett még döntőt magyar nyolcas egység, Racicében összejött a bravúr. Forrás: Facebook

Soha, egyetlen korosztályban sem evezett még döntőt magyar nyolcas egység, Racicében összejött a bravúr. • Forrás: Facebook

K. T. I. -utanpotlassport.huMár azzal issporttörténelmetírt a nyolcfős magyar fiú hajó a racicei junior-világbajnokságon, hogy eljutott a döntőig. Világbajnoki mezőnyben legutóbb 32 éve indult nyolcas magyar egység, a legjobb hatig pedig még sosem jutott el. A mieink olyan tradicionálisan nagy evezős nemzeteket búcsúztattak, mint a hazai pályán versenyző csehek, vagy a franciák és az oroszok. A fináléban aztán a 6. hely jött össze aRakonczai Péter, Felmér Márk, Talpos Norbert, Papp Benedek, Pajor Krisztián, Király Miklós, Kunstár Márk, Király Csaba,illetvea kormányosKovács Péteralkotta csapatnak.

Felfigyeltek ránk"– fogalmazottLőrincz Attilaszövetségi kapitány, utánpótlás-fejlesztésért felelős sportági koordinátor, aki társaival együtttavaly dolgozta ki a nyolcasprogramot.„Nincs ebben újdonság, a legtöbb nemzet hasonló stratégiát alkalmaz, atömegbáziskialakítása érdekében, vagy épp amiatt, mert már bőven megvan az ilyen nagy hajókhoz is a merítés. Örülök, hogy tavaly sikerült elindulnunk nekünk is ebben az irányban, és még hahosszú útis vár még ránk, máris látszik az elvégzett munka eredménye"– tette hozzá a sportvezető, arra emlékeztetve, hogy tavaly csupán két hajót tudott megelőzni akorosztályos Eb-n a magyar nyolcas, most pedig egy erősebb mezőnyben jött össze az A-döntő.

A juniorok további két pontszerző helyet gyűjtöttek be.A leány kormányos nélküli kettes és a fiú kétpárevezős egyaránt megnyerte a B-döntőt és így összesítésben hetedik lett.A siker értékét növeli, hogy mind a három magyar hajó olyan számban szerepelt, amely azolimpiai programnakis része – hívta fel a figyelmet Lőrincz Attila.

„Minden hajónkról elmondható, hogy kihozta magából a maximumot. Eredetileg úgy számoltunk, egy vagy két pontszerző hely is bravúros lenne, ehhez képest összejött három. Remélhetőleg azoknak is nagy élmény és motiváció ez a világbajnokság, akik most még nem tudtak a pontszerzők közé kerülni. Abban bízunk, hogy a csapat minden tagja új lendületet kap majdavb-szerepléstől."

Lőrincz Attila elárulta,a jövőben bővíteni szeretnék a nyolcasprogramotés az U23-as férfi, valamint a junior leány mezőnyben is szeretnének elindítani egy-egy nagy egységet.

"Az egyéni és a nyolcas. Evezésben ez a két hajó akirálykategória. Hatalmas siker, ha valaki egyéniben ér a csúcsra, de egy szövetség munkájának igazi fokmérője a nyolcas. Ha az a hajó erős, akkor az adott ország is erős. Ha a nyolcas döntős, akkor tisztelik a szövetséget. Szóval óriásipresztízsevan. Remélhetőleg az elvégzett munka és a látható előrelépés segít abban, hogy megtaláljuk a szükséges anyagi forrásokat is a program bővítésére és ezzel nemcsak a most kiöregedő junior csapattagoknak, hanem a lányoknak is új alternatívát tudunk majd ajánlani"– tette hozzá a szövetségi kapitány.

A csehországi világbajnokságon kilenc hajóban összesen 34 magyar sportolóért szoríthattunk.

JUNIOR EVEZŐS-VB
RACICE, CSEHORSZÁG
-
A-DÖNTŐBE JUTOTT
6. helyezett
JM 8+
Edző: Dani Zsolt
1 Rakonczai Péter (SZVE)
2 Felméri Márk (VVEC)
3 Talpos Norbert (Külker)
4 Papp Bendek (CSEK)
5 Pajor Krisztián (Külker)
6 Király Miklós (SZVE)
7 Kunstár Márk (SZVE)
8 Király Csaba (SZVE)
kormányos: Kovács Péter (SZVE)
-
B-DÖNTŐBE JUTOTT
7. helyezett

JW 2-
Edző: Ficsor László
1 Tremmel Flóra (DNHE)
2 Elek Boróka (DNHE)
-
7. helyezett

JM 2x
Edző: Mácsik Miklós
1 Szklenka Bence (VVEC)
2 Szilágyi Konrád (VVEC)

TOVÁBBI MAGYAR EGYSÉGEK
JM 4-
Edző: Ficsor László
1 Domokos Mátyás (DNHE)
2 Tallós Farkas (DNHE)
3 Koncsik Dominik (CSEK)
4 Szentpáli Gergő (FEC)
-
JM 4+
Edző: Alföldi Zoltán
1 Bakó Simon (GYAC)
2 Csiszár András (GYAC)
3 Kaczur Márton (GYAC)
4 Király Kornél (GYAC)
kormányos: Oláh Máté
-
JM 2-
Edző: Puruczki Ferenc
1 Erdélyi Gyula (Szolnok)
2 Pomázi Bálint (Szolnok)
-
JW 4x
Edző: Halmainé Mészáros Éva
1 Zsíros Janka (VVEC)
2 László Kíra (Kalocsa)
3 Siska Bettina (Arrabona)
4 Galcsó Flóra (FEC)
-
JW 2x
Edző: Molnár Zoltán
1 Preil Nikolett (BEE)
2 Rozmaring Flóra (BEE)
-
JW 4-
Edző: Pető Tímea
1 Pilisy Zsanett (FEC)
2 Molnár Anna (FEC)
3 Daka Zsófia (SZVE)
4 Tari Kitti (SZVE)

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
10 perce

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
12 perce

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
25 perce

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
41 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
42 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
48 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
50 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik