Úszás: műhelymunka a keszthelyi cápaneveldében

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 15:36
Címkék
Immár évek óta remek eredményeket szállítanak a Keszthelyi Kiscápák ifjú úszói. A Balaton-parti egyesület ugyan csak 2012-ben alakult meg, ám az elmúlt hat évben hat utánpótláskorú versenyző szerzett érmet a korosztályos országos bajnokságokon, míg Nett Vivien több korosztályos csúcsot is felállított. Szántó Kata, a klub elnöke és vezetőedzője bízik abban, hogy az infrastrukturális lehetőségeik bővülnek a következő években, és képesek lesznek az ország elitjébe tartozó úszót kinevelni.

Leiner Soma - utanpotlassport.huRövid idő alatt vált meghatározó utánpótlásbázissá a Keszthelyi Kiscápák Úszó Egyesület. A Balaton-parti városban 2010-ben adták a Csik Ferenc Tanuszodát négypályás, 25 méteres medencével, így központosulhattak a helyi magánszállókban addig tartottúszásoktatások. Két esztendővel később hét gyerekkel alakult az egyesület, míg ma huszonhat kiscápa fejlődik Szántó Kata és Csala Tamás kezei alatt. A házaspár évről-évre motiváltabban dolgozik, és úgy vélik, a fiatalokkal párhuzamosan ők is folyamatosan fejlődnek.Leiner Soma - utanpotlassport.huRövid idő alatt vált meghatározó utánpótlásbázissá a Keszthelyi Kiscápák Úszó Egyesület. A Balaton-parti városban 2010-ben adták a Csik Ferenc Tanuszodát négypályás, 25 méteres medencével, így központosulhattak a helyi magánszállókban addig tartottúszásoktatások. Két esztendővel később hét gyerekkel alakult az egyesület, míg ma huszonhat kiscápa fejlődik Szántó Kata és Csala Tamás kezei alatt. A házaspár évről-évre motiváltabban dolgozik, és úgy vélik, a fiatalokkal párhuzamosan ők is folyamatosan fejlődnek.

Az idei szombathelyi korosztályos versenyen 41 érmet szereztek a Kiscápák Forrás: kiscapak.hu
Az idei szombathelyi korosztályos versenyen 41 érmet szereztek a Kiscápák Forrás: kiscapak.hu

Az idei szombathelyi korosztályos versenyen 41 érmet szereztek a Kiscápák  •  Forrás: kiscapak.hu

„Kilenc éves korig az úszás szeretetét igyekszünk átadni a gyerekeknek, utána kezdődik akemény munka. Jelenleg 2003-as születésű a legidősebb versenyzőnk, ami azt jelenti, hogy egyelőre fiatalabb úszókkal foglalkozunk. A körülményeken van még mit fejleszteni, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy úszóinknak idősebb korukban is megfelelő feltételeket tudjunk biztosítani” – mondja Szántó Kata, a klub vezetőedzője és elnöke.

Az eredményesség terén nincs szükség fejlesztésre, a Kiscápák rendre érmekkel térnek haza ahazai és külföldi versenyekről, illetve rekordokat állítanak fel. Nett Vivien a 25, illetve az 50 méteres medencében is remekel, pillangó-, gyors- és vegyesúszásban is ért már el korosztályos országos csúcsot.A dicsőség mellett az utazás is komoly motiváció. A keszthelyi klub ugyanis sorra nyeri azon pályázatokat, amelyeknek köszönhetően az ifjú versenyzők világot láthatnak. Két éve a floridaiFort Lauderdale volt a célpont, tavaly pedig Dubajban és Sydney-ben jártak a fiatalok.

„Az elmúlt hat évben hat versenyzőnk szerzett érmet országos bajnokságon, az az ígéretünk, hogy aki dobogós helyen végez, annak repülős út a jutalma. Tavaly tizenketten voltak top tízesek korosztályukban, összesen 61 versenyszámban, de arra is büszkék vagyunk, hogy 2014-ben mi lettünk Keszthely város legjobb csapata.

Szántó Kata szerint még bőven van hova fejlődni, főleg ami az infrastrukturális lehetőségeket illeti. Jelenleg heti háromszor Hévízen, a BM Szanatórium 22 méteres medencéjében kénytelenek edzeni a versenyzőka keszthelyi Csik Ferenc Tanuszoda által nyújtott lehetőségek mellett.

„Nem egyszerű a helyzetünk, de nagyon hálásak vagyunk a hévízieknek és a keszthelyieknek is. Sok célunk van, szeretnénk a közeljövőben Csik Ferenc nevéhez méltó úszót kinevelni, de az is nagy öröm lenne, ha a kiscápákból nálunk válhatnának nagycápává a versenyzőink.”

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 perce

Joseth Peraza Zalaegerszegről (is) válogatott lenne

Labdarúgó NB I
10 perce

Dmitrij Szavin: A páros egy ember, egy lélek

Téli sportok
16 perce

Amerikából jöttem: csoportot mentene a Chiefs, támadóparádét hozhat a Rams–Seahawks 

Amerikai sportok
1 órája

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
1 órája

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
1 órája

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
1 órája

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik