Tenisz: Piros Zsombor új-kaledóniai skalpja

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 14:10
Címkék
Piros Zsombor az új-kaledóniai ATP Challenger-versenyen eddigi karrierje legnagyobb skalpját szerezte meg. A világranglista 631. helyén álló 18 éves magyar teniszező két mérkőzéslabdát hárítva 3:6, 7:5, 6:1-re verte az 56. helyen rangsorolt, párosban korábban Roland Garrost nyert, 36 éves Julien Benneteau-t. A magyar Davis-kupa csapat kapitányát, Köves Gábort is meglepte a magyar játékos bravúrja.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huSzebben nem kezdhette volna az újesztendőt és felnőtt pályafutásának első évét Piros Zsombor, mint a világranglista 56. helyezett francia Julien Benneteau legyőzésével (3:6, 7:5, 6:1). Az MTK Budapest 18 éves teniszezője, az új-kaledóniai, 75 ezer dolláros Challenger tornán karrierje eddigi legnagyobb skalpját szerezte,az első top 100-as játékos legyőzésével. Az ATP-világranglista pillanatnyilag 631. helyén álló magyar játékosnak erre persze eddig nem is nagyon lett volna esélye, de most a szerencse is mellé állt, hogy Benneteau a nouméai challenger tornát választotta, s így egymással szembe kerülhettek.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huSzebben nem kezdhette volna az újesztendőt és felnőtt pályafutásának első évét Piros Zsombor, mint a világranglista 56. helyezett francia Julien Benneteau legyőzésével (3:6, 7:5, 6:1). Az MTK Budapest 18 éves teniszezője, az új-kaledóniai, 75 ezer dolláros Challenger tornán karrierje eddigi legnagyobb skalpját szerezte,az első top 100-as játékos legyőzésével. Az ATP-világranglista pillanatnyilag 631. helyén álló magyar játékosnak erre persze eddig nem is nagyon lett volna esélye, de most a szerencse is mellé állt, hogy Benneteau a nouméai challenger tornát választotta, s így egymással szembe kerülhettek.

 

Piros Zsombor első nagy skalpját szerezte Új-Kaledóniában Forrás: Michel Paul photoaction
Piros Zsombor első nagy skalpját szerezte Új-Kaledóniában Forrás: Michel Paul photoaction

Piros Zsombor első nagy skalpját szerezte Új-Kaledóniában • Forrás: Michel Paul / photoaction

 

Zsombor már azzal is sikert ért el, hogy a főtáblára küzdötte magát, két francia ellenfele legyőzésével. Ráadásul a második találkozón két meccslabdát is hárított a nála 231 hellyel jobban rangsorolt Eliot Benchetrit ellen, akit végül 4:6, 7:6, 6:3-ra vert, közel 2 óra 30 perces hatalmas küzdelemben. Arra azonban nagyon kevesen számítottak, hogy a tornán ennél tovább juthat, hiszen főtáblás első ellenfele, a 36 éves francia, korábban párosban Roland Garrost nyert, s egyéniben is volt negyeddöntős Párizsban.

A mérkőzés egyébként a papírformához híven alakult– az elején. Benneteau 6:3-ra nyerte az első szettet, és már mérkőzéslabdája is volt Piros ellen, kettő is, amikor a magyar teniszező minden erejét beleadva hárította azokat. Sőt, végül a szettet 7:5-re megnyerve, a játszmaarányt 1−1-re javította.

Következett a mindent eldöntő, harmadik szett.

Benneteau szinte teljesen eltűnt a pályáról, a magyar fiatal pedig kihasználta élete nagy lehetőségét. Láthatóan megjött az önbizalma, amelynek 4:1-es, 40:30-as vezetésekor magabiztos ásszal adta jelét, s pár perccel később már be is fejezte a mérkőzést. 1 óra 55 percnyi játékidőre volt szüksége karrierje eddigi legnagyobb győzelméhez.

A találkozó eredetileg remek felkészülésnek ígérkezett az Australian Open hamarosan kezdődő selejtezőjére, ahová juniorbajnokként kapott szabadkártyát. Végül sokkal több lett egyszerű tapasztalatszerzésnél.

A találkozó után megkerestük Köves Gábor Davis-kupa kapitányt, hogy értékelje játékosa meglepetésgyőzelmét:
− Sajnos, nem láttam élőben, így csak az eredményről tudok véleményt mondani. Benneteau legyőzése már önmagában is hatalmas fegyvertény, és nagyon örülök neki. Elutazása előtt beszélgettünk a terveiről, s mivel az utóbbi időben elsősorban a fizikai felkészítést helyeztük előtérbe, nem számítottam ilyen nagyszerű eredményre. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy szezon elején vagyunk, ilyenkor gyakoriak a meglepetések. Zsombor esetében azonban ki kell emelni, hogy a főtáblára nagyszerű mérkőzéseket játszva került fel. Különösen az utolsó mérkőzésén, ahol két meccslabdát is hárított. Ráadásul Benneteau ellen is hasonló dolog történt, ami engem különösen nagy örömmel tölt el, azt mutatja, fejben nagyon egyben van. A teniszben ez különösen fontos. Talán minden másnál fontosabb! Gratulálok Zsombornak, ez a győzelem nagy lendületet adhata karrierjének, a felnőttkorba átlépve különösen.

A Davis-kupa csapat kapitányát ezek után természetesen arról kérdeztük, hogy a Belgium elleni, februárban esedékes találkozón számít-e a fiatal játékosra? A válasz ugyanolyan egyértelmű volt, mint korábban. Természetesen igen. Benneteau legyőzése semmit sem változtatott azon a bizalmon, amelyet a kapitány eddig is táplált Zsomborral kapcsolatban. Bár kétségtelen: a mostani győzelemmegerősítést jelent a szakembernek.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profigyőzelmét

Kerékpár
1 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
8 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
14 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
23 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
30 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
30 perce

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
34 perce

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
52 perce
Ezek is érdekelhetik