Labdarúgás: a 17 éves Tamás Nándort meglepte, hogy román felnőttválogatott lehet

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 13:57
Címkék
Váratlanul érte Tamás Nándort, a Puskás Akadémia 17 éves labdarúgóját a sportsajtóban néhány nappal ezelőtt megjelent hír, miszerint hamarosan meghívót kaphat a román felnőttválogatottba. Méghozzá annak nyomán, hogy a „szomszéd” korosztályos nemzeti együttesének szakvezetője kollégája figyelmébe ajánlotta a magyar fiatalt.

G. G. – utanpotlassport.hu„Az a helyzet, hogy egyelőre én se nagyon tudok többet mondani, mint amit az újságok írnak” – mondta érdeklődésünkre a lehetőségről az erdélyi játékos, aki nyolcévesen szülővárosában, Kézdivásárhelyen kezdett futballozni. Onnan Sepsiszentgyörgyre, majd Székelyudvarhelyre igazolt, azt követően pedig az FK Csíkszeredához vezetett az útja.G. G. – utanpotlassport.hu„Az a helyzet, hogy egyelőre én se nagyon tudok többet mondani, mint amit az újságok írnak” – mondta érdeklődésünkre a lehetőségről az erdélyi játékos, aki nyolcévesen szülővárosában, Kézdivásárhelyen kezdett futballozni. Onnan Sepsiszentgyörgyre, majd Székelyudvarhelyre igazolt, azt követően pedig az FK Csíkszeredához vezetett az útja.

Amennyiben a 17 éves Tamás Nándor (fehérben) valóban pályára lép a román felnőttválogatottban, akkor a magyar nemzeti csapatban már soha nem játszhat Forrás: FK Csíkszereda
Amennyiben a 17 éves Tamás Nándor (fehérben) valóban pályára lép a román felnőttválogatottban, akkor a magyar nemzeti csapatban már soha nem játszhat Forrás: FK Csíkszereda

Amennyiben a 17 éves Tamás Nándor (fehérben) valóban pályára lép a román felnőttválogatottban, akkor a magyar nemzeti csapatban már soha nem játszhat  •  Forrás: FK Csíkszereda

„Nagyon szerettem volna Magyarországon futballozni, az FK Csíkszereda pedig szakmai partnerkapcsolatban áll a Puskás Akadémiával, ezért is látszott egyszerű és kézenfekvő megoldásnak, hogy ott folytatom. Két évet töltöttem el az erdélyi csapatnál, fél szezont pedig játszottam a román harmadosztályban is, ahol jól ment a játék, s a nyáron ennek a kapcsolatnak a révén kerültem Felcsútra” – idézte fel ideszerződésének történetét a 17 esztendős játékos, aki igazi támadószellemű labdarúgó. Leginkább a pálya két szélén érzi igazán otthon magát, jobblábasként főleg a bal oldalról szeret kapura törni.

A tinédzser már a román U18-as válogatottban is bemutatkozott, az azonban kevéssé ismert tény, hogy tavaly tavasszal a magyar U16-os együttesbe is meghívót kapott.

„Háromnapos összetartásra érkeztem, de sajnos éppen akkor sérülés után voltam, és nem tudtam meggyőző játékot nyújtani. Mivel ekkor még Romániában játszottam, azt hiszem, kicsit elfelejtettek Magyarországon, pedig akadtak igazán jó periódusaim.”

Hozzátette, a román korosztályos válogatottba az idén nyáron gyorsan befogadták, s mint mondta, elsősorban a kinti harmadosztályban mutatott játékának köszönhette a meghívót.

„Nagyon barátságos, családias a hangulat uralkodott a keretben, könnyen beilleszkedtem a csapatba”– fűzte hozzá.

Nándort tavaly óta kizárólag a román utánpótlás-válogatottba invitálták. Arra a kérdésre, hogy ha Magyarországról is keresnék, mitévő lenne, a kettős állampolgárságú futballista azt mondta: „Akkor meg kellene hoznom a végleges döntést”. Ugyanakkor jelezte, mivel itthonról egyelőre nem mutatkozott rá igény, a kérdés egyelőre nem aktuális. Ahogyan a világranglistán jelenleg 41. román felnőttválogatottal (Magyarország jelenleg az 53. a lajstromban) kapcsolatban sem tud semmi konkrétumról beszámolni, ugyanis a felröppent híren kívül semmilyen további lépés nem történt még az ügyben.

Amennyiben Cosmin Contra szövetségi kapitány valóban meghívja a játékost, ő pedig hivatalos mérkőzésen is pályára lép a román nemzeti tizenegyben, akkor a szabályok szerint már soha nem szerepelhet a magyar válogatottban. Egyébként Selymes Tibor után ő lehetne a következő kézdivásárhelyi születésű futballista, aki román mezt húz magára felnőttszinten.

Tamás Nándor jelenleg a Puskás Akadémia U19-es, illetve NB III-as együttesében játszik – kiválóan. A fiatal támadó neve az őszi szezonban nem került szóba a felcsútiak – az NB I-ben a nyolcadik helyen telelő – felnőttegyüttesének összeállításakor. Az ifjú ígéretről természetesen szerettük volna kikérni Pintér Attilának, a csapat trénerének a szakvéleményét is, ám a korábbi szövetségi kapitányt, noha többször próbálkoztunk, nem tudtuk elérni.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
11 perce

Ted Dent a Bolzano ellen debütál a Fehérvárnál az ICEHL-ben

Tenisz
16 perce

„Alakítsuk együtt a sport jövőjét!” – Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary szervezője

Egyéb egyéni
33 perce

Megelégelték a kritikákat: megújul az NBA All Star-gála

Amerikai sportok
36 perce

José Calderón: Nem térünk le az útról a ZTE-nél, jönnek majd az eredmények

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprémnek minden esélye megvan a javításra Norvégiában

Kézilabda
1 órája

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
1 órája

Az örmények csatára szerint Magyarországnak topválogatottja van

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik