Torna: három korcsoport verseng a hét végi oszágos bajnokságon

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 09:12
Címkék
A hétvégén rendezik a leány tornászok országos utánpótlás-bajnokságát Budapesten. Az ifjúsági, kadét és serdülő versenyzők szombaton egyéni összetettben, vasárnap pedig a szerenkénti döntőkben mérik össze tudásukat. A két héttel ezelőtti ORV-n önmagához képest gyengébben szerepelt, többszörös bajnok Bácskay Csenge már sokkal jobb formában érzi magát, és a legjobb helyezés megszerzéséért száll harcba.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huRangos eseményre gyűlnek össze a hétvégén a legjobb utánpótláskorú tornászlányok a budapesti Tornacsarnokban. Az ifjúsági, kadét és serdülő korosztály országos bajnokságára kerül sor, és a hagyományokhoz híven az legidősebbek szerenkénti döntőjében és a gerendán idén is a Kanyó Kupával díjazzák a legeredményesebb versenyzőt. Immáron 17 éve, hogy a sportág vezetése a KSI és a magyar válogatott fiatalon elhunyt tornásznője emlékének szenteli az ifjúsági lányok ob-ját. A tavalyi győztes, Fehér Nóra idén már juniorkorú, miként Péter Sára is, így ők már nem indulnak, ám a két héttel ezelőtti ORV-n ezüstérmet szerzett magyar válogatott másik három tagja, Bácskay Csenge, Székely Zója és Schermann Bianka vélhetően nagy csatát vív az elsőségért. Rajtuk kívül a békéscsabai Szujó Dorkára is érdemes lesz figyelni, aki az EYOF utáni pihenőt követően most lép először a szerekhez.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huRangos eseményre gyűlnek össze a hétvégén a legjobb utánpótláskorú tornászlányok a budapesti Tornacsarnokban. Az ifjúsági, kadét és serdülő korosztály országos bajnokságára kerül sor, és a hagyományokhoz híven az legidősebbek szerenkénti döntőjében és a gerendán idén is a Kanyó Kupával díjazzák a legeredményesebb versenyzőt. Immáron 17 éve, hogy a sportág vezetése a KSI és a magyar válogatott fiatalon elhunyt tornásznője emlékének szenteli az ifjúsági lányok ob-ját. A tavalyi győztes, Fehér Nóra idén már juniorkorú, miként Péter Sára is, így ők már nem indulnak, ám a két héttel ezelőtti ORV-n ezüstérmet szerzett magyar válogatott másik három tagja, Bácskay Csenge, Székely Zója és Schermann Bianka vélhetően nagy csatát vív az elsőségért. Rajtuk kívül a békéscsabai Szujó Dorkára is érdemes lesz figyelni, aki az EYOF utáni pihenőt követően most lép először a szerekhez.

Bácskay Csenge jobb formában érzi magát, mint két hete az ORV-n Fotó:MOB
Bácskay Csenge jobb formában érzi magát, mint két hete az ORV-n Fotó:MOB

Bácskay Csenge jobb formában érzi magát, mint két hete az ORV-n  •  Forrás:MOB

– Ez jól tervezhető, fontos verseny a válogatottak felkészülési programjában. A versenyzők régóta készülnek rá, kíváncsian várom a gyakorlatokat. A korosztályos versenyzőknek az országos bajnokság mindig a legjobberőfelmérőnek számít – mondja Draskóczy Imre női szövetségi kapitány.

Két hete, az Olimpiai Reménységek Versenyén a többszörös országos bajnok, Bácskay Csenge csak a 18. helyen végzett. A júliusi EYOF-on talajon negyedik helyezett tornász azonban számított erre a hozzá képest gyengébb szereplésre.

− Az EYOF miatt nagyon megnyomtuk az első félévet, amitől kifáradtam – magyarázta a KSI SE 14 esztendős versenyzője – De megérte, hiszen Győrben nagyon jól tornáztam. Az Olimpiai Reménységek Versenyén nem voltam eléggé felkészült, még nem tudtam formába lendülni, ezért igazából csak a csapat miatt utaztam el. A többieknek szerettem volna segíteni, ami sikerült is. Másodikak lettünk, ráadásul nagyszerű hangulatban, mindenki mindenkiért tornázott. Az azóta eltelt két hét nem nagy idő, de nekem ez is sokat számított, úgyhogy sokkal jobb formában érzem magam. Az országos bajnokságnak rangja van, minden tőlem telhetőt megteszek a jó szereplésért. Gerendán vannak új elemeim, és szerintem már egész jól mennek. De ez rizikós szer, nagyon könnyű róla leesni. Ezért nem is lehet biztosra menni. Ha nem lesz megingásom, akkor magas pontszámot kaphatok. Egyébként a talaj és az ugrás a kedvencem, azokban azért jó helyezésre számítok.

A serdülők egyéni összetett verseny szombaton 10 órakor, az ifjúsági és kadét korúaké pedig 13 órakor kezdődik. A vasárnapi szerenkénti döntőkben egyszerre, 10 órakor kezd valamennyi korosztály.

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
21 perce

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
40 perce

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
59 perce

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
1 órája

A rossz idő sem szegte kedvét a sportolni vágyó fiataloknak az EFOTT-on

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik