Kézi: a serdülőbajnokságban kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 14:45
Címkék
A negyedik fordulóban tartanak a kézilabda-serdülőbajnokságok, egyelőre még nem rajzolódtak teljesen az erőviszonyok, noha az kijelenthető, hogy eddig a fiúk között leginkább az FTC, a leányok mezőnyében pedig a címvédő Győr mellett a NEKA és a Szombathely szerepel a legjobban.

B. V.Már a negyedik forduló zajlik a fiú és leány kézilabda-serdülőbajnokságban, amely alapján legalább a kontúrjai kezdenek kirajzolódni, mely együttesek lehetnek harcban a 2017/18-as évadban a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért. B. V.Már a negyedik forduló zajlik a fiú és leány kézilabda-serdülőbajnokságban, amely alapján legalább a kontúrjai kezdenek kirajzolódni, mely együttesek lehetnek harcban a 2017/18-as évadban a bajnoki címért, a dobogós helyezésekért.

A Győr tavalyi serdülő-bajnokcsapata Forrás: Győri Audi ETO
A Győr tavalyi serdülő-bajnokcsapata Forrás: Győri Audi ETO

A Győr tavalyi serdülő-bajnokcsapata  •  Forrás: Győri Audi ETO

A fiúk mezőnyében a nyugati csoportban az FTC az egyedüli százszázalékos csapat, ráadásul eddigi mérkőzéseit roppant simán nyerte, leginkább a címvédő Balatonfüred vendégeként „szenvedett meg”, ahol kilenc góllal győzött. Szintén jól áll eddig a NEKA, valamint a Grundfos Tatabánya, mindkét társaság egyszer kapott ki.

Az első három helyezett mögött egyelőre sűrű a mezőny, nehéz megtippelni, mely csapatok kerülhetnek még a közvetlen élmezőnybe.

Keleten ezzel szemben négy hibátlan együttes magaslik ki a mezőnyből: négy mérkőzés után a PLER-Budapest, a Békés, a Dabas és a Pick Szeged sem vesztett pontot.

A fiú serdülőbajnokság legfrissebb eredményei
Nyugat:
FTC–KSI KA 33-21, Budaörs–Grundfos Tatabánya 27-31, Telekom Veszprém–Budakalász 37-21, Grundfos Tatabánya–Balatonfüred 21-18, Csurgói KK–Telekom Veszprém 25-25, NEKA–Budaörs 35-23
Kelet: PLER-Budapest–DEAC 19-14, Békés–Orosháza 32-22, Cegléd–PLER-Budapest 10-26, Dabas KC–Békéscsaba 23-21, Orosháza–Eger 20-22, DEAC–B. Braun Gyöngyös 26-24, Kecskemét–Békés 23-26
A hétvégi program
Szombat: Budakalász–Veszprémi KKFT, 13. Komló–FTC, 14. Balmazújváros–Szeged, 16. Vasárnap: Vác–KSI KA, 16.

A leányok között a nyugati csoportban három együttes (a címvédő Győr, a NEKA és a Szombathely) áll az élen, hibátlan mérleggel, ugyanakkor ez a hét végén biztosan változik, hiszen a szombathelyiek Balatonboglárra látogatnak a címvédő NEKÁ-hoz. Ami a keleti csoportot illeti, a DVSC kézilabdázói magabiztosan vezetnek, négy győzelemmel, őket azonban több együttes követi egy verséggel, azaz nem rajzolódtak még ki a valós erőviszonyok.

A leány serdülőbajnokság legfrissebb eredményei
Nyugat.
Kozármisleny–Bajnok DSE Nemesvámos 35-31, Kispest NKK-Malév–KSI KA 25-33
Kelet. Euronovex USE–DVSC 19-24, Kisvárda–Szeged KKSE 18-23, Orosháza–Budaörs 20-19
A hétvégi porgram
Szombat: MTK Budapest–Vác, 14. Vasas–FTC, 16. Kecskemét–Békéscsaba, 16. Siófok–Dorog, 16. Vasárnap: NEKA–Szombathely, 14. Alba Fehérvár – Dunaújvárosi KKA, 14.

Legfrissebb hírek

Légióskörkép: Szoboszlai asszisztot adott, másik négy magyar játékos gólt szerzett – videók

Légiósok
42 perce

Jégkorong: jól hangoltak a vb-re az U18-as lányok hazai pályán

Utánpótlássport
46 perce

Scserbakova megkapja a 2022-es műkorcsolya Eb aranyérmét

Egyéb egyéni
1 órája

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2 órája

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Az eddigi legjobb magyar vb-szereplés: hetedik hely kerékpárlabdában

Egyéb csapat
2 órája

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
2 órája

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik