Kosárlabda: Szalay Ferenc elnökkel az utánpótlás-válogatottakról

2017.08.31. 12:37
Címkék
Mozgalmas nyáron vannak túl a korosztályos kosárlabda-válogatottak, az összesen kilenc világversenyen – a hat Eb-n, az egy vb-n és a Győrött mindkét nem számára megrendezett EYOF-on –, elsősorban a leányegyüttesek remekeltek. Az eredményeket korábbi írásunkban már összegeztük, most Szalay Ferenc sportági elnök segítségével valamelyest árnyaljuk képet . Előrebocsátjuk: többségükben pozitív jelzők következnek.

Bruckner Gábor „A fiúmezőnyökben lényegesen nagyobb a rivalizálás, jóval nehezebb betörni a legjobbak közé – kezdi az elemzést Szalay Ferenc (főoldali képünkön; forrás: jochapress.hu), a hazai kosárlabdasport első embere. – Már a kiválasztásnál is akadnak gondok, ami abból fakad, hogy a fiúk nagyobb mértékben orientálódhatnak más csapatsportágakhoz, mint a lányok, gondoljunk csak a labdarúgásra, amely a hazai tizenéves sportolók mintegy felét magához vonzza. A lányok esetében könnyebb a helyzetünk, megfelelő a kiválasztási folyamat és kiváló a szakmai munka is. Hadd büszkélkedjek azzal, hogy saját kimutatásunk szerint a magyar lánycsapatok összteljesítményük alapján a franciák mögött a második helyen végeztek abban a pontversenyben, amelyet az európai válogatottak eredményei alapján készítettünk. Ez több mint biztató a jövőre nézve.”Bruckner Gábor „A fiúmezőnyökben lényegesen nagyobb a rivalizálás, jóval nehezebb betörni a legjobbak közé – kezdi az elemzést Szalay Ferenc (főoldali képünkön; forrás: jochapress.hu), a hazai kosárlabdasport első embere. – Már a kiválasztásnál is akadnak gondok, ami abból fakad, hogy a fiúk nagyobb mértékben orientálódhatnak más csapatsportágakhoz, mint a lányok, gondoljunk csak a labdarúgásra, amely a hazai tizenéves sportolók mintegy felét magához vonzza. A lányok esetében könnyebb a helyzetünk, megfelelő a kiválasztási folyamat és kiváló a szakmai munka is. Hadd büszkélkedjek azzal, hogy saját kimutatásunk szerint a magyar lánycsapatok összteljesítményük alapján a franciák mögött a második helyen végeztek abban a pontversenyben, amelyet az európai válogatottak eredményei alapján készítettünk. Ez több mint biztató a jövőre nézve.”

Az elnök úgy véli, a jövőben más típusú munkára van szükség a fiúk felkészítése során, mert a fizikai adottságok terén is akad elmaradás. Magasságban, gyorsaságban és az állóképességet illetően is bőven van hová javulni; erre vonatkozóan szemléletes példa, hogy a két idősebb korosztályban, az U18-asok és az U20-asok között nincs igazán magas játékosa a válogatottnak.

A győri EYOF-on és az Eb-n is ezüstérmes U16-os leányválogatott legfiatalabb játékosa, Dombai Réka a kontinenstorna All Star-csapatában is helyet kapott Forrás FIBA
A győri EYOF-on és az Eb-n is ezüstérmes U16-os leányválogatott legfiatalabb játékosa, Dombai Réka a kontinenstorna All Star-csapatában is helyet kapott Forrás FIBA

A győri EYOF-on és az Eb-n is ezüstérmes U16-os leányválogatott legfiatalabb játékosa, Dombai Réka a kontinenstorna All Star-csapatában is helyet kapott  •  Forrás: FIBA

„A lányok – ezt túlzás nélkül mondhatom – világszínvonalú teljesítményeket nyújtottak; fizikálisan, sebességben és, ami legalább ilyen fontos, gondolkodásban is felveszik a versenyt az élmezőny csapatainak játékosaival. Úgy vélem, azok közül, akiket most a korosztályos világversenyeken láthattunk, három-négy éven belül többen is stabil tagjai lehetnek a női válogatottnak. Amennyiben pedig a fiúkkal végzett szakmai munkában is megtörténnek a kívánt változások, szintén megtörténhet az előrelépés, hiszen a körülmények, a lehetőségek immár adottak. Azt azonban muszáj újra és újra hangsúlyozni: a férfimezőny más kategóriába tartozik, az ottani verseny összehasonlíthatatlanul élesebb, mint a nőknél. Hogy mást ne mondjak, például, a CSZKA Moszkva kosárlabdacsapatának költségvetése nagyjából tízszer akkora, mint a világ legjobbjai közé tartozó Veszprém kézilabdázóinak büdzséje…”

Az utánpótlás állapotát mindig a jövő szemszögéből érdemes vizsgálni, ezért megkérdeztük az elnököt, mit gondol, belátható időn belül van-e realitása annak, hogy európai dobogóra álljanak felnőttcsapataink.

„Meggyőződésem, hogy a nők esetében ez néhány éven belül bekövetkezhet, éppen annak köszönhetően, amit ma a korosztályos eseményeken látunk, s ami jogos büszkeséggel tölt el mindannyiunkat. De a férfiak előrelépését illetően is bőven van okunk a reménykedésre, hiszen a tao-törvény sok-sok kedvező hatása, a mindennapos testnevelés bevezetése, annak nyomán az alapképességek folyamatos javulása, a sportiskolák újjáéledése, egyáltalán a jelenlegi sportpolitikai gyakorlat azt vetíti előre, hogy minőségi és a mostaninál korszerűbb szakmai munkával nem is olyan sokára eljöhet az idő, amikor a magyar férficsapatok szintén helyet követelnek maguknak a kontinens élvonalában.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
5 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
5 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
6 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
8 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik