Jakab Kata: irány Anglia!

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
2006.03.28. 01:11
Címkék
Külföldön már megszokott, hogy a lányok 14-15 éves korukig a fiúkkal edzenek, és bajnoki mérkőzésen is együtt lépnek pályára. Hazánkban azonban még csak néhányan élnek ezzel a lehetőséggel.
Jakab Kata
Jakab Kata
Jakab Kata
Jakab Kata
A 12 esztendős Jakab Kata (képünkön) azon kevés magyar női labdarúgók egyike, aki rendszeresen a budapesti fiú-serdülőbajnokságban lép pályára. Immár öt éve a Grund 1986 FC igazolt játékosa, és az 1994-es korosztályú bajnokságban jelenleg a nyolcadik helyen álló együttes egyik meghatározó futballistája.

„Úgy érzem, hogy a fiúk között jobban tudok fejlődni – mondta Jakab Kata. – Rendszerint középhátvédként lépek pályára, s a csapatban rajtam kívül még egy lány, Pinczi Anita is rendszeresen szerepel.”

A játékos remek teljesítményére már külföldön is felfigyeltek. A Grundnál Buzsáky Ákos az edzője, akinek fia Angliában, a Plymouthban futballozik. Az angol együttes menedzsere a télen Jánoshalmán járt, ahol a Grund éppen teremtornán szerepelt, s akkor úgy döntött, meghívja Jakab Katát két hétre Angliába, hogy más körülmények között is tesztelhessék.

„Szerencsére sportiskolába járok, így nem jelent majd gondot, hogy áprilisban két hetet a szigetországban töltök – folytatta Jakab Kata. – Tréningeken és edzőmérkőzéseken is pályára lépek. Remélem, nem okozok csalódást vendéglátóimnak, és teljesítményemmel felkeltem akár a magasabb osztályú együttesek figyelmét is. Nem titkolt célom, hogy tizenöt évesen már külföldön szeretnék futballozni.”

S hogy mennyire nem számít meglepetésnek az angliai meghívó, arra bizonyíték, hogy Jakab Katát már több külföldi együttes is bombázza ajánlatával. A nyárra Svédországba, a Vasalundhoz hívták próbajátékra, míg augusztusban két hétre az amerikai FC Indiana invitálta az ifjú hölgyet a tengerentúlra.
Legfrissebb hírek

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
2 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
15 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
17 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte címét a PSG

Bajnokok Ligája
22 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

Atlétika
24 perce

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
34 perce