Mihály és Lakatos érmes

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.22. 21:23
Címkék
A 80 kilós Németi Tibor keddi sikere után az 50 kilós Mihály János és a 75 kilós Lakatos Péter is megnyerte negyeddöntőjét, így (ahogyan azt tervezték) három éremmel zárja majd a magyar együttes a Balaton-parti viadalt.A tavaly ugyanitt 46 kilóban középiskolás Európa-bajnok kiskunfélegyházi Mihály esélyt sem adott a lett Juri Rubannikovnak, és vita nélkül lépett az elődöntőbe. Ugyanez nem sikerült a debreceni Zöld Tamásnak, akinél egyértelműen jobb volt az orosz Iljelaz Alimov. A Vasas-Rica Hungária középsúlyú bunyósa, Lakatos Péter ellenben a fináléért is kesztyűt húzhat, miután nagy csatában, pontozással megverte a török Vahdettin Alandát.Mindhárom fiúra orosz rivális vár az elődöntőben: ma Németire Kuduhov, míg holnap Mihályra Szaruhanyin, Lakatosra pedig Szoblirov.10. kadett Eb, Siófok
Negyeddöntő. 50 kg: Mihály János (magyar)-Rubannikov (észt) T. d. f. gy. a 2. m-ben. 52 kg: Alimov (orosz)-Zöld Tamás (magyar) T. d. f. gy. a 2. m-ben. 75 kg: Lakatos Péter (magyar)-Alanda (török) p. gy. (32:18)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
4 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
4 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
4 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
5 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik