Az elődöntőbe kellene jutni

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.07.31. 22:38
Címkék
Lassan már követni sem lehet, anynyi vízilabdatornát rendeznek a nagyvilágban, vasárnap például Bariban rajtol a női junior Európa-bajnokság.
A 13 csapatot (három hármas és egy négyes csoportot alakítottak ki) felvonultató viadalon természetesen ott találjuk a magyar együttest is, amely két esztendővel ezelőtt a döntőig jutott, és vereséget szenvedett Görögországtól. Nos, a hellének ezúttal is keresztezik az utunkat, miután a mieink és az ukránok mellett ők is a B-csoportba kerültek.
Györe Lajos vezetőedző elmondta, hogy a tavalyi ifjúsági kontinensviadalon második helyen végző együttes két helyen változott: a kapus Papp Tímea és Hajdú Enikő az új arc. "Természetesen a dobogóra igyekszünk, jóllehet nem tudni, a többiek mennyit léptek előre egy év alatt - fejtegette a szakvezető. - Jó összetételű a csapatunk, s hogy megvalósítsuk tervünket, kulcsfontosságúnak ígérkezik a görögök elleni meccs. Csak fokozza a várakozásainkat, hogy a hellénekkel sem tavaly, sem az idén nem találkoztunk."
A szisztéma szerint a csoportok első két helyezettje jut a nyolc közé, ahol két négyes csoport képződik, eszerint az A a B-vel, a C a D-vel lesz összepárosítva. Vagyis a papírforma szerint a magyar és a görög válogatott megy tovább, viszik az egymás elleni eredményt, és az A-csoportból várhatóan továbblépő oroszokkal és csehekkel kerülnek össze. Azért fontos a hellének elleni csoporttalálkozót sikeresen megvívni, mert a nyolc között az oroszok is megleckéztethetik bármelyik csapatot, s két vereséggel ugrik az elődöntő. A mieink szabadnaposok a vasárnapi rajton.

NÔI JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARI. A csoportok. A-csoport: Csehország, Franciaország, Oroszország. B-csoport: Ukrajna, MAGYARORSZÁG, Görögország. C-csoport: Hollandia, Anglia, Spanyolország, Szlovákia. D-csoport: Olaszország, Németország, Portugália. A magyar csapat csoportmérkőzései. Hétfő: Ukrajna (18.45). Kedd: Görögország (20.00)

A MAGYAR CSAPAT. Kapusok: Jankovics Eszter (Dunaújvárosi VSI), Papp Tímea (Polo SC). Mezőnyjátékosok: Brávik Fruzsina, Poszkoli Rita (Dunaújvárosi Főiskola), Csavajda Edit, Szűcs Gabriella (Dunaújvárosi VSI), Bodor Barbara, Kisteleki Orsolya, Tankó Bojana, Tóth Ildikó (BVSC), Huszka Zsuzsanna, Szabó Xénia (Szentes), Kiss Alexandra (Polo SC), Hajdú Enikő (Kecskemét), Tomaskovics Eszter (Vasas), vezetőedző: Györe Lajos, edző: Mihók Attila
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

Atlétika
7 perce

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
17 perce

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
33 perce

Nem bírt hazai pályán a Radnicskivel a Topolya

Minden más foci
39 perce

147-es brék, O’Sullivan kikapott Thepchaiya Un-Noohtól a World Open döntőjében – videók

Egyéb egyéni
41 perce

NB II: Vasas FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
44 perce

Vízilabda: remek hétvégét zárnak a KSI fiataljai

Utánpótlássport
51 perce

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
53 perce
Ezek is érdekelhetik