Remek rajt az első napon

L. Á.L. Á.
2004.07.22. 22:19
Címkék
Nem hiába mondják a magyar kajak-kenusokról, hogy a világ legjobbjai. Ami tökéletesen működik "nagyban", a felnőttek között, az a kisebbeknél sem okoz gondot  a poznani U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság első napján az 1000 méteres számokban minden egységünk a döntőbe verekedte magát.
Az egyik legérdekesebb továbbjutást a női K-1-ben rajtoló Szabó Ágnes produkálta, aki az előcsatározások során egy futamba került azzal a lengyel Beata Mikolayczikkal, aki a májusi felnőtt Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a kajakzseniként számon tartott Kovács Katalin mögött. Most Szabó mindössze egy tizeddel kapott ki lengyel riválisától, ám a középfutamban a nap legjobb idejét lapátolva bekerült a szombati fináléba.
Persze szép számmal voltak olyanok, akik nem kényszerültek ráadásra: futamgyőztesként lépett tovább az U23-as mezőnyben a C-1-ben rajtoló Tóth Márton, a C-2-ben induló Tóth, Sáfrán Mihály kettős, a K-2-ben lapátoló Szabó Gergely, Boros Attila pár, valamint a nőknél a felnőtt Eb-n is szerephez jutó Faldum Bereniké, Benedek Linda duó. A férfi K-1-ben induló Kucsera Gábor csak azért nem kerülhetett egyenes ágon a döntőbe, mert a csúcsnevezés miatt ebben a számban a futamelsőknek a középfutamban is bizonyítaniuk kellett.
Az ifjúsági versenyzők is kitettek magukért: férfi K-2-ben Gönczy Gábor és Paumann Dániel meggyőző fölénnyel lépett tovább, míg a lányoknál kajak egyesben Szabó Gabriella, párosban pedig Hegyi Réka és Csipes Tamara került egyenes ágon a fináléba.
Utóbbi neve ismerősen csenghet a kajaksport szerelmeseinek, nem véletlenül. Tamara ugyanis olimpiai kajakozónk, Csipes Ferenc lánya, a Szöulban K-4-ben diadalmaskodó versenyző tehát nemcsak a sikerekről, de a minőségi utánpótlásról is gondoskodott.

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és Szeged

Labdarúgó NB I
3 perce

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
6 perce

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
30 perce

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
39 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
40 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
43 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
48 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
59 perce