Bajnokavatás a lányoknál

2004.06.24. 17:39
Címkék
Június közepén rendezték Budapesten a tizenöt éven aluli labdarúgó leányok országos döntőjét.
Támadásban a mözsi lányok
Támadásban a mözsi lányok
Támadásban a mözsi lányok
Támadásban a mözsi lányok
Támadásban a mözsi lányok
Támadásban a mözsi lányok
A bajnokságban összesen huszonöt csapat vett részt. A fővárosi döntőben résztvevő tizenkét csapatot három csoportba sorsolták. A csoport körmérkőzéseivel dőlt el a csoporton belüli sorrend, ezt követően a csoportok azonos helyezettjei – három-három csapat – ismét körmérkőzésekkel döntötték el a tizenkét helyet. A lányok a szervezők szerint játékuk alapján minden elismerést megérdemeltek.

A bajnokság végeredményeként a dobogó legfelső fokára a TERÁN csapata állhatott, az ezüstérmet a Bp. Femina, a bronzérmet pedig a Győri ETO gárdája vehette át. A PMFC-Ivas Pécs hölgyei a negyedik, a Tolna-Mözs leányfocistái pedig dicsőséges helytállással az ötödik helyet szerezték meg a tizenkét döntős csapat közül.
Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
16 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
51 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája