nemzetisport.hu 2017.05.18 07:13 Frissítve: 2017.05.18 11:08

Úszás: Széles Sándor hetek óta kómában fekszik

Rossz, nagyon rossz hírek érkeztek az úszás világából. Széles Sándor mesteredző hetek óta kómában fekszik az egyik budapesti kórházban – úgy tudjuk, az állapota súlyos, de stabil.

 

Széles Sándor állapota súlyos, de stabil (Fotó: Veres Viktor)

Tavaly tavasszal a mester büszkén hangoztatta, hogy már egy éve letette a poharat: egészségi állapotának romlásához ugyanis az alkohol is hozzájárult, mindazonáltal sokáig gyomorbajok miatt kezelték a kórházban. Nyáron még bizakodó volt, és kedélyállapota is sokat javult, aztán jött a riói olimpia, amelyre nem utazott ki, s amelyen tanítványa, Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás címvédője még az előfutamokból sem jutott tovább. Gyurta ősszel edzőt váltott, elhagyta korábbi mesterét, aki még akkor is lelkesen próbálta építeni a jövőjét, de rendre falakba ütközött.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya lapunknak ez év elején úgy nyilatkozott, hogy próbál segíteni a szakembernek, részint azért, mert az tagadhatatlan, hogy Széles Sándor kiváló edző, részint azért, mert évtizedes barátság köti össze őket – de a kapitány időt kért arra, hogy megtalálják Széles helyét. Úgy tudjuk, az edző Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszószövetség elnökét is felkereste, ám helyzete nem oldódott meg.

Ekkor, minden bizonnyal az elkeseredettség miatt is, újra a pohár után nyúlt, aztán március elején elesett, s bár a kórházba szállításakor még magánál volt, sőt, a vizsgálóban is kommunikált az egészségügyi személyzettel, hirtelen elájult, és azóta nem is tért magához.

A Nemzeti Sport több helyen is érdeklődött a mester állapota felől, de mindenhol falakba ütköztünk, senki sem akart megszólalni az ügyben, így egyelőre csak annyit írhatunk: bizakodunk Széles Sándor felépülésében.

2021.05.10 00:00:57

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. Klasszisok sokasága él ebben a közegben.

2021.04.27 13:13:19

Úszás KOVÁCS ERIKA

Az olasz úszónő vízfekvése, technikája pazar, és akkor még nem beszéltünk a gyorsaságáról.

2021.04.25 23:33:52

Úszás MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Akinek megadatott, hogy akkoriban élte a mindennapjait a Szigeten, mindmáig meséli a történeteket, a vízi élmények mellett a dühöngőben kimerülésig tartó futballcsatákról, a tribünök alatti fejelésekről, a lyukfociról, ami sportuszodai specialitás.

2021.04.07 22:49:13

Úszás CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A teljesítmény tiszteletében és bűvöletében élő embernek fogalma sem lehet, milyen zárórát hirdetni egy karrier végén. Pontosabban megtalálni a pillanatot, hogy az minden szempontból jól legyen időzítve. Hiányérzet nélküli, ugyanakkor hiányérzetet keltve.

2021.04.06 23:25:52

Úszás N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Milyen lesz így az olimpia, ki vállalja, ki nem a megméretést, mennyire lesznek reálisak az esélyek, az eredmények, nem tudható, ám a sport fogságában élő ember tervezgető hajlandósága kiirthatatlan. Különösen a mérhető sportágakkal számolgat a lélek szívesen.