Sportrádió: „Ő lesz a magyar csapat húzóembere” – volt edzője Milák Kristóf vb-reményeiről

2022.04.25. 10:42
null
Nevelőedzője (Selmeci Attila) szerint Milák Kristóf a 2022-es budapesti vb-re nevezett magyar csapat vezéregyénisége lesz (Fotó: Árvai Károly, archív)
Selmeci Attila az edzőbizottság vezetőjeként értékelte a Sportrádióban az úszók előző heti országos bajnokságát, fókuszban a három arannyal és három ezüsttel záró Milák Kristóffal, valamint Hosszú Katinkával.

„Ez az 1.53-as eredmény, amit elért 200 pillangón – figyelembe véve, hogy előtte beteg volt – egy jó eredmény. A világbajnokságig van még nyolc hét, ez azt jelenti, hogy az igazán kemény munka még csak most fog következni. Bízzunk benne, hogy már nem lesz beteg és jól sikerül neki ez az utolsó párhetes felkészülés. Akkor egy hazai közönség előtt – úgy érzem – újra nagyot fog úszni Kristóf. Optimistán várom a világbajnokságot, szerintem ő lesz a magyar csapat húzóembere, aki mindkét pillangószámban érmet nyerhet, méghozzá fényes érmet” – értékelte korábbi tanítványa ob-n nyújtott teljesítményét Selmeci Attila, aki ezt követően Hosszú Katinka helyzetéről is beszélt Virányi Zsoltnak.

„Talán nem sértem meg őt, hiszen ő maga is nyilatkozta, hogy ne várjon tőle senki olyan eredményt, mint amit csúcsformájában öt-hat éve úszott. Ez egy természetes dolog, jóval 30 felett lévő úszóról van szó, aki már mindent megnyert, amit csak lehet. Az óriási rutinja, a szíve, az, hogy itthon fog úszni át fogja őt segíteni. Bízom abban, hogy ott lesz az élmezőnyben, pontot, vagy esetleg érmet is fog tudni szerezni, ami óriási dolog lenne a magyar csapat számára” – tette hozzá az edzőbizottság vezetője a Sportrádióban.

Legfrissebb hírek

A világ idei harmadik legjobb idejével nyerte meg a 100 pillangót Milák Kristóf Canet-en-Roussillonban

Úszás
2026.05.28. 20:42

Milák Kristóf két dobogós helyezést szerzett a Mare Nostrum 2. állomásának első napján

Úszás
2026.05.27. 20:47

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.24. 19:15

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.23. 19:52

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.20. 15:50

Visszavonult Hosszú Katinka egykori amerikai edzője

Úszás
2026.05.05. 19:00

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Sárkány Zalán, Ugrai Panna és Jackl Vivien is Eb-szintet úszva lett országos bajnok

Úszás
2026.04.18. 20:04
Ezek is érdekelhetik