Úszás: két ezüst és két bronz a vk-viadal záró napján a Duna Arénában

K. E.K. E.
2021.10.09. 20:02
Arany ugyan nem, magyar érmek születtek a rövid pályás világkupa-viadal záró napján a Duna Arénában. 
Milák Kristóf egy harmadik és egy negyedik hellyel gazdagodott szombaton (Fotó: Tumbász Hédi)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Milák Kristóf egy harmadik és egy negyedik hellyel gazdagodott szombaton (Fotó: Tumbász Hédi) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Parázs magyar csatával indult a rövid pályás világkupa-viadal záró napja a Duna Arénában – hogy 400 vegyesen a dél-afrikai Matthew Sates nyer, az már mellen eldőlt, mögötte viszont Kós Hubert (UTE) és Holló Balázs (Egri Úszó Klub) egymás között döntötte el az ezüst- és a bronzérem sorsát.

Remek kis hajrát produkáltak a mieink, szombaton Holló volt a gyorsabb kettejük közül.

„Nagyon fájt az utolsó száz méter, mégis kifejezetten jólesett ez az úszás, és ezt nem azért mondom, mert ezúttal megelőztem Hubit. Nem számítottam erre az időre, főleg az előző napok úszásai után” – összegzett Holló.

„Elfáradtam ebben a négyszáz vegyesben, nem is csoda, hiszen még nagyon a felkészülés elején járunk – mondta Kós. – Annak viszont örülök, hogy ezzel a bronzzal teljessé vált a gyűjteményem, hiszen így minden éremből szereztem egyet ezen a budapesti világkupaversenyen. Az első napot pedig, amikor megnyertem életem első vk-aranyát, ráadásul hazai közönség előtt, sohasem fogom elfelejteni.”

Nem sokkal később ismét jött egy magyar ezüst: ezúttal Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület) úszott nagyon gyorsan 50 pillangón – a szám nagy medencés Európa-bajnoka második lett az amerikai Tom Shields mögött. Milák Kristóf (BHSE) a negyedik helyen végzett.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az arany volt a cél, mégis elégedett vagyok. A sebességem egyre jobb, ám a fordulónál becsúszott egy technikai hiba. Ötvenen és százon ez mindig benne van a paklikban. Ezüstérem – jó ez! – mosolygott a vegyes zónában Szabó Szebasztián.

S ugyanilyen jó volt 200 gyorson Milák Kristóf teljesítménye is, aki egy kifejezetten erős mezőnyben ért oda a harmadik helyre.

„Ezen a világkupaversenyen is bebizonyosodott, hogy a versenyekre születtem. Két hét alig edzés, és két hét munka már Virth Balázzsal van mögöttem: elégedett vagyok az eredményekkel, de örülök, hogy vége” – summázott röviden az olimpiai bajnok.

VILÁGKUPA-SOROZAT
2. ÁLLOMÁS
BUDAPEST, DUNA ARÉNA


Férfiak
200 m gyors:
1. Matthew Sates (dél-afrikai) 1:41.51, ...3. Milák Kristóf 1:42.61
100 m hát: 1. Tom Shields (amerikai) 50.50
200 m mell: 1. Arno Kamminga (holland) 2:02.07, ...4. Horváth Dávid 2:06.75, ...8. Kutasi Máté 2:09.43
50 m pillangó: 1. Tom Shields 21.99, 2. Szabó Szebasztián 22.24, ...4. Milák Kristóf 22.64
400 m vegyes: 1. Matthew Sates 4:04.21, 2. Holló Balázs 4:09.07, 3. Kós Hubert 4:09.24

Nők
100 m gyors:
1. Emma McKeon (ausztrál) 50.58
800 m gyors: 1. Cavan Gormsen (amerikai) 8:16.76, ...6. Mihályvári-Farkas Viktória 8:28.46
200 m hát: 1. Kira Toussaint (svájci) 2:02.09, ...5. Burián Katalin 2:07.14, 6. Molnár Dóra 2:08.52, 7. Nyírádi Réka 2:08.56, 8. Szabó-Feltóthy Eszter 2:08.58
50 m mell: 1. Nika Godun (orosz) 29.81, ... 4. Sztankovics Anna 30.93
100 m pillangó: 1. Linnea Mack (amerikai) 56.77, ... 7. Varga Dominika 59.16
200 m vegyes: 1. Maria Ugolkova (svájci) 2:06.99, ...6. Sebestyén Dalma 2:10.36, 7. Ugrai Panna 2:11.83, 8. Ábrahám Minna 2:12.46

Vegyes csapatok
4x50 m vegyes váltó:
1. Egyesült Államok 1:41.21

Legfrissebb hírek

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Úszás
2026.04.15. 19:27

Úszás: Milák Kristóf visszatért az ob-n, és a 100 gyors után a 200 pillangó előfutamát is megnyerte – VIDEÓK

Úszás
2026.04.15. 11:44

Úszás: Szabó Álmos azt sem bánja, ha Milák Kristóf kikap az ob-n

Úszás
2026.04.13. 13:45

Sós Csaba: Nincsenek bérelt helyek!

Úszás
2026.04.13. 06:58

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
2026.04.12. 20:40
Ezek is érdekelhetik