A szervezet csütörtöki hírlevele szerint a születésnapi ünnepségen – egyben épületátadón – számos sportvezető, többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere, Thomas Bach is részt vett.
„Száztíz éve nyolc alapító taggal indultunk, ma 209 tagországunk van, s most először mondhatjuk el, hogy van saját székházunk is” – mondta az ünnepélyes eseményen Julio C. Maglione, a FINA elnöke, míg Thomas Bach úgy fogalmazott, az új épület „a tradíció és a jövőbe vetett hit szimbóluma” is.

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra