Rövid pályás úszó-vk: Hosszú négy érmet nyert Szingapúrban

MTI MTIMTI MTI
2012.11.10. 14:23
Címkék
Két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert Hosszú Katinka az első napon az úszók idei rövid pályás világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Szingapúrban.

A bajaiak normál medencés világbajnoka a szombati nyitányon a korábban megszokott forgatókönyvnek megfelelően – az esemény hivatalos jegyzőkönyvének tanúsága szerint – fél óra leforgása alatt győzött a 800 (8:21.94 p), majd a 200 méter gyors döntőjében is (1:53.57). A folytatásban 200 méter vegyesen a második lett (2:06.78), a 200 méteres hátúszás fináléjában pedig a harmadik (2:07.80).

Négy újabb dobogós helyezésével egyszersmind kereken 50 darabosra emelte ez évi világkupás medáliakollekcióját, amelyet a vasárnapi zárás előtt 37 arany, nyolc ezüst és öt bronz alkot. Emellett – mivel a világszövetség (FINA) által dotált pénzdíjas sorozatról van szó – Hosszú a 25 méteres medencében zajló széria utolsó napját 65 ezer dollárt meghaladó summa birtokosaként is várhatja. Ehhez az összeghez jön majd hozzá az őt – mint az egyéniben a teljes sorozat legjobbját – külön megillető 100 ezer dolláros prémium.

A szingapúri vk-verseny másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna szombaton kétszer állhatott dobogóra: először 200 méter gyorson az emelvény alsó fokára (1:54.34), másodszor viszont a tetejére, mivel a 200 méter vegyes döntőjében mindenkit – így Hosszú Katinkát is – maga mögé utasítva győzött (2:06.41).

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
4 órája