Úszás: Hosszú-aranyak, Cseh és Jakabos is dobogón Dubaiban

2012.10.02. 19:24
Címkék
Jól kezdtek a magyar úszók a rövid pályás – 25 méteres medencébe kiírt – világkupában: a sorozat dubai nyitó versenyének keddi első napján Hosszú Katinka három számot is megnyert, Cseh Lászlónak ezüstérem, Jakabos Zsuzsannának pedig ezüst mellé bronz is jutott.

A nemzetközi szövetség nyolc viadalból álló, 1.2 millió dollár összdíjazású sorozatának első állomására – az esemény honlapja szerint – 32 ország 130 versenyzőjét nevezték, s a nyitó szám, a 800 méteres női gyors döntője rögtön magyar sikert hozott: Hosszú Katinka az általa egyáltalán nem favorizált távon is biztosan győzött (8:31.70 p).

Nem sokkal később aztán már a 200 méteres gyorsúszás aranyát érdemelte ki ismét csak nagy fölénnyel (1:55.97 p). A normál – 50 méteres – medencében világ- és Európa-bajnok magyar úszó diadalmenete nem szakadt meg 200 méter vegyesen sem (2:10.53 p), ahol 89 századmásodperccel bizonyult jobbnak a dubaji verseny másik magyar női indulójánál, az ezüstérmes Jakabos Zsuzsannánál (2:11.42). Hosszú még egy bronzot is begyűjtött: 200 háton lett harmadik (2:07.67).

A szintén sokat vállaló Jakabos 800 méter gyorson bronzot nyert (8:38.15), 200 méter gyorson a negyedik (1:57.82), 200 háton az ötödik helyet szerezte meg (2:09.41).

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László futamot futamra halmozott a délelőtti selejtezőkben, a legkülönfélébb számokban kipróbálva magát, végül háromnak a döntőjébe jutott be. A 400 méteres vegyes úszásban második lett (4:06.69), 100 méter vegyesen (53.45 mp) és 200 méter pillangón egyformán ötödikként zárt (1:57.21). Kiss Gergő is bemutatkozott kedden: neki egy ötödik hely jutott 400 méter gyorson (3:47.84 p).

A nyitó nap záró számaként rendezték meg a „vegyes" vegyes váltók újszerű versenyét, s a 4x50 méteres staféták vetélkedésében a Cseh, Jakabos, Hosszú, Takács Krisztián összetételű négyes a második lett a német kvartett mögött.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája