Rövidpályás úszó-vk: két-két magyar ezüst és bronz Berlinben

2012.10.20. 18:44
Címkék
Két magyar ezüstöt és két bronzot hozott az első versenynap az úszók idei rövid pályás Világkupa-sorozatának ötödik, németországi állomásán.

A nyolc esemény alkotta pénzdíjas széria berlini viadalának szombati nyitányán az eddigi négy versenyen remeklő Hosszú Katinka ezúttal szerényebben kezdett, mert bár három számban is döntőzött, be kellett érnie egyetlen éremmel, egy bronzzal, amelyet 200 méter gyorson szerzett (1:55.14 p), ugyanitt Jakabos Zsuzsanna a negyedik lett (1:55.60). Hosszú – aki 31 éremnél tart a 2012-es Vk-sorozatban – 200 méter vegyesen lecsúszott a dobogóról (2:09.14 – 4. hely), Jakabos viszont ebben a fináléban ezüstérmesként végzett (2:08.54). Mindketten érem nélkül maradtak 200 méter háton, ahol Jakabos negyedikként (2:07.55), míg Hosszú ötödikként zárt (2:07.69).

Cseh László a mostani rövid pályás fellépésein „megszokott” második helyet szerezte meg 400 méter vegyesen (4:01.42), 100 méter vegyesen pedig a negyedik helyen végzett (53.11 mp). Előbbi döntőjében Verrasztó Dávid – aki Berlinben szerepel először a 25 méteres medencébe kiírt ez évi sorozatban – bronzérmes (4:03.13), 200 méter mellen hatodik (2:10.50), 200 méter pillangón hetedik lett (1:57.79).

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája