Rövid pályás úszó vk: vasárnap aranyérmek is jutottak a magyaroknak

2012.10.21. 20:18
Címkék
A szombati aranymentes első nap után vasárnap már a legértékesebb éremből is jutott a magyar úszóknak a rövid pályás Világkupa berlini állomásán.

A nyolc viadalból álló sorozat ötödik állomásán a zárónapi döntők Verrasztó Dávid sikerével indultak, ő 1500 m gyorson diadalmaskodott (14:51.29 p), a számonkénti egyéni elsőségért járó 1500 dolláros prémiumot is kiérdemelve.

A verseny honlapja szerint utána jött a korábbi állomásokon sikert sikerre halmozó Hosszú Katinka, aki a szombati, számára egyetlen "ezerdolláros" ezüstöt hozó szereplést követően már újfent remekelt: nyert 400 m vegyesen (4:28.88), bő félórával később 200 m pillangón (2:05.78), majd további negyven perc múltával második lett 100 m vegyesen (1:00.23). Az újabb diadalok révén pedig tovább gyarapította saját idei világkupás éremkollekcióját is, amely immár 34 darabból – 27 aranyból, négy ezüstből és három bronzból – áll. Mindezért összesen már 46 ezer dollár pénzjutalmat kapott az idén.

Jakabos Zsuzsanna részben "ezüstvasárnapot" tartott, ugyanis – egyaránt Hosszú mögött – kétszer is második lett: 400 m vegyesen 4:29.78 perccel, 200 m pillangón 2:06.99 perccel, míg 100 m vegyesen a harmadik helyen zárt (1:00.53).

Cseh Lászlónak megint be kellett érnie a második hellyel 200 m vegyesen (1:53.59), a győzelemhez 16 századdal kellett volna gyorsabban úsznia az elsőként célba csapó amerikai Darian Townsendnél. Ebben a döntőben érdekelt volt Verrasztó Dávid is, aki ötödikként végzett (1:59.35).

A Világkupa-sorozat következő állomása Peking, ahol november 2-án és 3-án lesznek a versenyek.

Legfrissebb hírek

NB II: Kecskeméti TE–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
4 perce

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
12 perce

MotoGP: Alex Márquez nyerte a Spanyol Nagydíjat

Egyéb autó-motor
13 perce

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben maradt le a győzelemről

Spanyol labdarúgás
25 perce

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
41 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
43 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik