Nem tud leállni: Hosszú Katinka már 27 vk-éremnél tart

MTI MTIMTI MTI
2012.10.17. 19:17
null
Hosszú Katinka továbbra is nagy kedvvel és eredményesen úszik a vk-sorozatban (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)
Címkék
Hosszú Katinka a dubai, a dohai és a stockholmi remeklés után nagyszerűen mutatkozott be Moszkvában is, ahol az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik versenyét rendezik szerdán és csütörtökön. Az orosz fővárosban az első napon 200 méteren gyorson és vegyesen is diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna előtt. Hosszú Katinka már 27 éremnél, benne 22 aranynál tart a 2012-es rövid pályás vk-ban.

Hogy a bajaiak normál medencés világ- és Európa-bajnoka a 25 méteres medencében is otthon van, már a nyitónapon újfent igazolta azzal, hogy két számban is győzött, egyben pedig harmadik lett.

Az első napon a viadal honlapja szerint először 200 m gyorson diadalmaskodott – ez volt az idei vk-szériában szerzett 21. győzelme –, méghozzá 1:55.46 perccel, csaknem egy másodperces előnnyel Jakabos Zsuzsanna (1:56.43) előtt.

Kettős magyar "befutó" volt, ugyanilyen sorrendben, 200 m vegyesen is, ahol Hosszú 2:08.28 perccel nyert, mögötte pedig Jakabos 2:08.76-tal csapott célba. A 200 m hát döntőjében ugyancsak Hosszút követte Jakabos, de amíg előbbinek itt a 2:07.29 bronzérmet ért, utóbbinak a 2:07.78 a negyedik helyet jelentette. Hosszú a monstre programot teljesítve 800 m gyorson az ötödik lett (8:47.47 p). A bajai úszó tovább gyarapíthatja gyűjteményét az orosz fővárosban csütörtökön, amikor újabb számokban indul, ismét csak kiváló esélyekkel, így továbbhaladhat a 100 ezer dolláros fődíj felé.

Cseh László is rajtolt szerdán, s az olimpiai ezüstérmes, nagymedencés világ- és Európa-bajnok a 400 m vegyes moszkvai fináléjában a második lett 4:06.20 perces idővel.

Legfrissebb hírek

NB II: Kecskeméti TE–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 perce

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
10 perce

MotoGP: Alex Márquez nyerte a Spanyol Nagydíjat

Egyéb autó-motor
11 perce

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben maradt le a győzelemről

Spanyol labdarúgás
23 perce

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
38 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
40 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik