Öbölátúszás: Gyurta Gergely elindul a hétvégi versenyen

MTI MTIMTI MTI
2012.08.15. 11:26
Címkék
A hétvégén rendezik meg a hagyományos Öbölátúszást Balatonfüred és Tihany között, 3 és fél kilométeres távon.

A verseny, amelyet első ízben 1992-ben bonyolítottak le ugyanitt, idén kétnapos lesz. A fő attrakció a szombaton 9.30 órára kiírt klasszikus, bárki által teljesíthető 3.5 kilométeres verseny, amelyen 13 óráig lehet rajtolni, míg vasárnap családok és csapatok versenghetnek egymással. Németh Zsolt főszervező a távirati irodának szerdán elmondta, hogy az eseményen köszönteni akarják a londoni olimpikonokat is.Németh Zsolt főszervező a távirati irodának szerdán elmondta, hogy az eseményen köszönteni akarják a londoni olimpikonokat is.

„Az Öbölátúszás résztvevői tisztelegni szeretnének két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt, elismerve az őket felkészítő, Széles Sándor vezette edzői csapat érdemeit is. A Londonban szerepeltek mindegyikét meghívtuk, s közülük Gyurta Gergely biztosan elindul az Öbölátúszáson is, amelynek résztvevőire az előrejelzések szerint jó idő, kellemes hőfokú víz vár” – mondta.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
7 órája