Szabadidősport: harmincadik Balaton-átúszás szombaton

MTI MTIMTI MTI
2012.07.03. 13:03
Címkék
Amennyiben az időjárás engedi, szombaton bonyolítják le a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, a 30. Balaton-átúszást, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 km-es távon.
Szántó László, a szervezőbizottság elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előrejelzések szerint a Balaton környékén 32 fok körüli hőmérséklet várható, a víz hőfoka pedig 26-28 fokos, azaz ideális lesz. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy – a korábbi évektől eltérően, amikor többször került sor halasztásra – az eredetileg kijelölt időpontban tudják megrendezni az eseményt, amelyen nyolc-kilencezer sportember részvételével számolnak. A lebonyolítás végleges megerősítése csütörtökön várható. Elhangzott, hogy nevezni reggel 7 órától 13:30-ig lehet szombaton a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatosan tart. A szervezők elmondták, hogy az úszók 94 százaléka lelkes amatőr, vagyis csupán 6 százaléka élsportoló. Örömtelinek ítélték, hogy egyre több a női nevező, és szép számmal indulnak mozgáskorlátozott sportemberek is. A statisztikák szerint az indulók 8-10 százaléka külföldi. Mivel a Pek-Snack Balaton-átúszás szervezőinek – elmondásuk szerint – a biztonság szavatolása a legfontosabb, ezúttal az úszókra mintegy 160-180 vitorlásból, kis hajóból és motorcsónakból álló úszófolyosó vigyáz, a cirkáló vízi rendőrök pedig folyamatosan figyelik a résztvevőket. Minden korábbinál népesebb, csaknem kétezer fős csapat dolgozik majd a problémamentes lebonyolításért. A sajtótájékoztatón részt vett Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, aki ötödik Balaton-átúszására készül. Az eseményhez kapcsolódó élményeiről mesélt, illetve elmondta, hogy a viadal szerinte azért nagyon fontos, mert felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára.
Legfrissebb hírek

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2 perce

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
13 perce

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
24 perce

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
50 perce

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
1 órája

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
1 órája

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik