Úszás: szintteljesítési hajrá a Budapest-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2012.06.12. 15:09
Címkék
Szerdától szombatig zajlik az úszók Budapest-bajnoksága, amelynek jelentőségét az idén megnöveli, hogy az olimpiai részvételre jogosító indulási szint ezen teljesíthető utoljára.

„Az Amerikában készülő Hosszú Katinka kivételével a teljes hazai élvonal indul, bár az A szintet már korábban elérők többnyire csak egy-egy nap állnak rajthoz, mivel rajtuk már nincs eredménykényszer – mondta Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek. – Ők inkább számukra idegen számokban próbálják ki ezúttal magukat, de akad, aki így is végigússza az »étlapot«. Annál fontosabb ez a bajnokság a kvalifikációt még nem szerzetteknek, különösen annak fényében, hogy mind a hat váltónk indulhat a londoni olimpián. A Komjádi uszodában a stafétákba is keresünk tagokat, de a tartalék szerepének kiérdemléséhez is nagyon jól kell teljesíteni, így aztán további A és főképpen B szintek elérése a cél.″Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek. – Ők inkább számukra idegen számokban próbálják ki ezúttal magukat, de akad, aki így is végigússza az »étlapot«. Annál fontosabb ez a bajnokság a kvalifikációt még nem szerzetteknek, különösen annak fényében, hogy mind a hat váltónk indulhat a londoni olimpián. A Komjádi uszodában a stafétákba is keresünk tagokat, de a tartalék szerepének kiérdemléséhez is nagyon jól kell teljesíteni, így aztán további A és főképpen B szintek elérése a cél.″

A magyar úszók közül eddig 18-an úszták meg az erősebbik időt, ők mind londoni olimpiai résztvevők, és hozzájuk csatlakozhatnak azok a B szintes versenyzők, akiket a hazai szövetség jelöl, és akiknek a nevezését a FINA, a nemzetközi szövetség is elfogadja.

Legfrissebb hírek

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
13 perce

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
31 perce

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
9 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
9 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
9 órája