Úszás: jön a 10 pályás verseny és a mixváltó két férfival, két nővel?

2012.03.18. 13:46
Címkék
Számos érdekes, izgalmas téma szerepel majd annak a szakmai fórumnak a napirendjén, amelyet a debreceni úszó Európa-bajnokság alatt tartanak a kontinens vezető trénereinek részvételével. Ezzel a már hagyományos összejövetellel a LEN annak a feltételeit szeretné megteremteni, hogy az edzők is beleszólhassanak a sportág fejlesztési terveibe.

Dr. Tóth Ákos, az európai szövetség úszó technikai bizottságának tagja (egyáltalán nem mellesleg a debreceni Eb versenyigazgatója!) arról tájékoztatott, hogy a tanácskozáson bizonyára téma lesz a 10 pályás medencében rendezendő versenyekkel kapcsolatos elképzelés is.

Emellett a szakemberek véleményezhetik azt az ötletet, amely szerint bevezetnék az úgynevezett mixváltókat, amelyekben két-két férfi és női úszó alkotná a kvartetteket. Amennyiben valamennyi döntéshozónak elnyeri a tetszését az újdonság, akkor akár már a november 22-25. között a franciaországi Chartres-ban rendezendő rövid pályás Eb-n sor kerülhet a tesztelésre.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a PSG-t fogadják, Madridba látogat a Bayern – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
5 perce

BL-alapszakasz: Atlético Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
6 perce

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
7 perce

BL-alapszakasz: Barcelona–Aston Villa

Bajnokok Ligája
7 perce

Bajnokok Ligája: a Villarreal Gulácsi Péterrel a kapuban játszik a PSG ellen

Bajnokok Ligája
10 perce

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
15 perce

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
40 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
54 perce