Létesítmény: Kecskemét egyik bástyája lehet a magyar úszósportnak

MTI MTIMTI MTI
2012.01.19. 16:08
Címkék
Kiss László reméli, hogy nemcsak edzőtáborok, hanem nagy versenyek is lesznek az új kecskeméti uszodában, s biztos benne, hogy a település egyik legnagyobb bástyája lesz a magyar úszósportnak. A válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön a helyszínen utalt rá, hogy Kecskemétnek tradíciója volt az úszósportban, mert a negyven évvel ezelőtt megépült régi uszoda rengeteg magyar bajnokságnak, országos versenynek, edzőtábornak adott otthont.

A város vezetőinek a társaságában az új létesítményt megtekintve Kiss László hangsúlyozta: modern körülmények között tudnak az úszók edzőtáborozni, ezért nem véletlen, hogy már a második edzőtábort szervezik itt. Jelenleg Gyurta Dániel, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes mellúszó is Kecskeméten készül.

A szakvezető elmondta: az olimpiáig három alkalommal szeretnének itt edzőtábort szervezni, így a válogatott minden tagjameg fogja ismerni az új létesítményt. Szerinte a kecskeméti uszoda medencéje nagy versenyek megrendezésére is alkalmas, a lelátó az, ami kicsinek tűnik ahhoz, hogy világversenyt lehessen benne rendezni. Erre azonban valamilyen megoldást lehet találni – fűzte hozzá.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere emlékeztetett rá, hogy eddig a helyi közönség tesztelte a hétmilliárd forintos beruházással elkészült uszodát, most pedig már olimpiai bajnokok is érkeznek a városba. A városvezető bízik abban, hogy nemzetközi versenyeket tudnak majd a komplexumban rendezni, illetve abban, hogy nagyon sok kecskeméti fiatal tanul meg úszni és kezd el sportolni. Zombor Gábor utalt arra, hogy a közelben felépülhet egy új szálloda, amelynek építését már a tavasszal elkezdhetik.

A terheléses próbaüzemben működő fedett versenyuszoda egyben wellnessközpont is, ahol fedett élménymedencék, családi zóna, fitneszrészleg, szaunakert nyújt szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget a vendégeknek.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
1 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2 órája