Rövid pályás úszó Eb: Egyértelműen a mellúszással voltak gondjaim - Verrasztó

2011.12.08. 20:31
Címkék
Verrasztó Evelyn szerint egyértelműen a mellúszással akadtak gondjai a Szczecinben zajló a rövid pályás úszó Európa-bajnokság 200 méter vegyesének döntőjében. Alábbi összeállításunkban a mai magyar dobogósok nyilatkozatait olvashatja.
A MAGYAR ÉR,ESEK NYILATKOZATAI

„Az időmmel nem vagyok teljesen elégedett, de a győzelem azért fontos. Jó erőben érzem magam, jól ment a versenyzés. Ezúttal kicsit kevesebb erőt szántam a fordulókra, hogy több oxigén maradjon, inkább az úszásra koncentráltam. Maradt azért néhány tized az úszásomban, de ez a verseny ismét jó volt arra, hogy lássam, mit kell még erősíteni a jövő évi sikerek érdekében” – mondta győzelme után Cseh László.

„Ez most így sikerült, annyira nem volt talán rossz. Semmiképp sem akarnám erre fogni, de az, hogy a vállam miatt egy hét kimaradt, nem igazán tett jót: pont abban az időszakban nem úsztam, amikor az ember ráérez az úszás ritmusára, amikor összeáll a mozgás. Úgy érzem, most egyértelműen a mellúszással voltak gondjaim, emiatt nem sikerült jobban a mai nap” – nyilatkozta Verrasztó Evelyn.
„1:50.99 volt a cél, azaz szerettem volna 22 századdal jobbat úszni, ennek ellenére nem mondhatnám, hogy szomorú vagyok, hiszen előrébb nem kerültem vele, az országos csúcsot pedig így is sikerült megjavítanom. Ez az első érmem a felnőttek között, aminek nagyon örülök. Talán kezdhettem volna kicsit erősebben, de a lengyel sráccal szemben nem volt túl sok esélyem, mert nagyon jól fordult. Talán majd ötvenes medencében elkapom... Ja, és még annyit, hogy megígértem, ha érmes leszek, akkor boldog születésnapot kívánok az egyik úszótársamnak a nyilvánosság előtt – ő tudni fogja, ez miért fontos!" – mondta Bernek Péter, aki azt azonban nem árulta el, kiről van szó. (MTI)

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
36 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
53 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája