Vizes vb: Jakabos a 2. idővel ment tovább 200 pillangón, Hosszú kiesett

2011.07.27. 04:08
Címkék
Jakabos Zsuzsanna a második legjobb idővel (2:07.60) ment tovább a 200 méteres pillangóúszás előfutamából a Sanghajban zajló vizes világbajnokságon, ugyanebben a számban a másik magyar induló, Hosszú Katinka azonban kiesett.

Jakabos futamában a második helyen végzett, csak a japán Hosi Nacumi bizonyult nála jobbnak, aki összesítésben is az első lett.Jakabos futamában a második helyen végzett, csak a japán Hosi Nacumi bizonyult nála jobbnak, aki összesítésben is az első lett.

„Egyetlen célom volt, mégpedig az, hogy a többiek ne szakítsanak le. Hogy menjek a mezőny elején. Ez sikerült is, de ne vonjuk le messzemenő következtetéseket abból, hogy a második idővel jutottam be a középdöntőbe. A lényeg, hogy bejutottam. Talán tudok ennél jobbat is" – nyilatkozta Jakabos a futam után a Nemzeti Sportnak.

Hosszú végig a hatodik helyen haladt az utolsó futamban, az időeredménye (2:10.06) viszont csak a 19. helyet érte az összevetésben, ezzel nem jutott be az elődöntőbe.

Hosszú az előfutama után átvonulta vegyes zónán, s nem figyelt senkire és semmire – nem nyilatkozott.

 

NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ – AZ ELŐDÖNTŐ MEZŐNYE
1. Hosi Nacumi (japán) 2:07.34
2. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 2:07.60
3. Kathleen Hersey (amerikai) 2:07.91
4. Ellen Gandy (brit) 2:08.14
5. Liu Zige (kínai) 2:08.28
6. Mirira Belmonte García (spanyol) 2:08.34
7. Stephanie Rice (ausztrál) 2:08.43
8. Csiao Liu-jang (kínai)

2:08.47

9. Jessicah Schipper (ausztrál) 2:08.62
10. Teresa Crippen (amerikai) 2:08.63
11. Jemma Lowe (brit) 2:08.67
12. Audrey Lacroix (kanadai) 2:08.88
13. Otylia Jedrejczak (lengyel) 2:09.01
14. Martina Granström (svéd) 2:09.12
15. Cshoi Hje Ra (dél-koreai) 2:09.33
16. Ida Marko-Varga (svéd) 2:09.38

…

19. Hosszú Katinka (magyar)

2:10.06
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
10 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
12 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
12 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
42 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
46 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
49 perce