Cseh László úszása aranyat és bronzot ért

MTI MTIMTI MTI
2011.06.11. 20:00
Címkék
Cseh Lászlót kétszer is a dobogóra szólították szombaton az eredményhirdetéskor a három versenyből álló  Mare Nostrum-úszósorozat harmadik, befejező állomásán, Monacóban, ahol egy aranyat és egy bronzot nyert a nyitó napon.



Biczó Bence Cseh Lászlót megelőzve ezüstérmet szerzett Monacóban (Fotó: Action Images, archív)
Biczó Bence Cseh Lászlót megelőzve ezüstérmet szerzett Monacóban (Fotó: Action Images, archív)

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László a 200 méteres vegyes döntőjében hírnevéhez és rangjához méltóan versenyzett, s 2:01.03 perccel diadalmaskodott, jóval a londoni olimpiai részvételhez e számban előírt A szinten belüli idővel, de ennek annyiból már nem volt jelentősége, hogy a Kőbánya SC klasszisa már korábban megszerezte a kvótát a jövő nyári ötkarikás játékokra.

Győzelme előtt Cseh 200 m pillangón is rajthoz állt, s a fináléban a harmadik lett 1:56.11 perccel. Előtte másodikként csapott célba a már szintén „londoni szintes" Biczó Bence, az ifjúsági olimpiai bajnok, aki ragyogó, 1:55.92-es teljesítménnyel érdemelte ki az ezüstérmet.

Rajtuk kívül még három magyar döntős szereplője volt a monacói viadal első napjának: a trióból legjobbként Dara Eszter 100 m pillangón negyedik lett 59.73 másodperccel – 38 századdal maradva el az olimpiai kvótától. Pulai Bence 24.92 másodperces ideje az ötödik pozícióhoz volt elegendő 50 m pillangón, míg a tavalyi ifi olimpián aranyérmes Bernek Péter a hatodik helyen végzett a 100 m hát döntőjében 56.21-cal.

Legfrissebb hírek

Már volt nagy helyzete a magyar bajnoknak – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
12 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
24 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2 órája