Úszás: Budapest sincs kizárva a 2017-es vb lehetséges rendezői közül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.11. 11:27
Címkék
Bár a hivatalos kandidálás határideje a múlt héten lejárt, s pénteken a FINA, a vizes sportok nemzetközi szövetsége közzétette a pályázók névsorát, még a listáról hiányzó Budapest is jelentkezhet a 2017-es úszó- és vízilabda-vb házigazdájának.



 

„Nem zártak ki bennünket, erről biztosított válaszlevelében Cornel Marculescu, a FINA igazgatója” – mondta hétfőn Gyárfás Tamás az MTI érdeklődésére.

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke, aki tagja az európai szövetség és a FINA szűk vezetőségének egyaránt, leszögezte, hogy egyeztetett a honi vízilabda-szövetséggel is, és beadta a kérelmet a sportállamtitkárságnak, amelytől várják a választ.

„A magyar rendezési szándékhoz pozitívan viszonyulnak a FINA részéről. Budapest kandidálása ügyében azonban még nincs végleges döntés” – jelentette ki Gyárfás, aki hangsúlyozta, hogy amíg nem kapják meg a szükséges kormánytámogatást, addig nem adhatnak be hivatalos pályázatot, ugyanis hatalmas összegbe kerül egy vb-rendezés, még ha a befektetés jelentős részben meg is térül.
A FINA sajtóközleménye szerint a 2017-es vizes világbajnokság megrendezésére Montreal, a mexikói Guadalajara, a kínai Kanton, az oroszországi Kazany, valamint Hongkong jelentkezett, de – a kanadai metropolis kivételével – az utóbbi négy már a 2015-ös vb-ért is harcba száll.

Közvetlenül az idén július 16. és 31. között sorra kerülő sanghaji világbajnokság előtt, július 15-én jelentik be, hogy melyik város lesz a 2015-ös házigazda, ám nem zárható ki, hogy ugyanekkor döntés születik a 2017-es rendezőről is.
A 2013-as seregszemlének Barcelona ad otthont.

Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
28 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
34 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
36 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik