Úszó Eb: Kiss László szerint sok örömet fog szerezni a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
2010.07.30. 13:36
Sok örömet fog szerezni a magyar csapat a hazai szurkolóknak az augusztus 4-től 15-ig tartó Európa-bajnokságon az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László szerint.

„Becsületes és jó felkészülésen vagyunk túl. Szerencsére se sérülés, se betegség nem hátráltatott minket, így bátran kijelenthetem, hogy a Margitszigeten sok örömet szerezhetünk a kilátogató magyar közönségnek” – mondta a pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatón a szakvezető, aki hozzátette, 1991 óta látja el a tisztét, de ilyen kemény munkában még nem volt része.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség és a kontinensviadal szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy „a problémák nagy részén túl vannak, most már csak előre tekintenek”, s reményei szerint a magyar versenyzők sikereitől lesz hangos az esemény.

A további részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Sós Csaba az úszó Eb kapcsán: Nem a szintek, a mezőny lett erősebb

Úszás
2026.06.06. 13:43

Csalással „teljesített” szintidők az atlantai olimpia előtti fantomversenyen

Úszás
2026.05.10. 10:31

Vasiljevic Andrej az új évtizedes korrekorder – válogatott elődök nyomában

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 17:13

Tizenöt magyar úszó indul a hétvégén az Európa-bajnokság párizsi főpróbáján

Úszás
2026.03.18. 10:54

Kiss Tamást megműtötték az arccsonttörése után

Légiósok
2026.02.23. 19:33

Eltörött Kiss Tamás arccsontja a hétvégi ciprusi bajnokin

Légiósok
2026.02.23. 10:01

Légiósok: Kiss Tamás megsérült, mentővel vitték el a pályáról

Légiósok
2026.02.21. 21:24

Kiss Tamás szerződést hosszabbított Cipruson

Légiósok
2026.02.20. 20:26
Ezek is érdekelhetik