Csak saját magát analizálja

– Átállt már?
– Folyamatban. Mindig azt mondom, hogy nincs gondom az időeltolódással, aztán kedden is felébredtem hajnali kettőkor, és négyig nem tudtam visszaaludni. De szerdán már kihúztam estig, és végigaludtam az éjszakát. Azt mondják, ahány óra az eltolódás – esetemben kilenc –, annyi napig tart az átállás. Remélem, azért gyorsabban megy majd.

– Várta a hazautat?
– Nagyon.

– Gyakran fogja el a honvágy?
– Nem nevezném honvágynak. Már két éve Los Angelesben élek, mintha az otthonom lenne, de tény: nagyon izgatott voltam, hogy hazajöhetek, és végre láthatom a szüleimet, a barátaimat. Az időeltolódás miatt ugyanis a kapcsolattartás sem könnyű: a családommal mindig vasárnap délelőtt beszélek, ezt az időpontot várja mindenki – ők is, én is. A barátaimmal nehezebb, velük inkább e-mailezünk.

– Ennek megvan az a hátránya, hogy ha esetleg gondja van, nem tudja rögtön megbeszélni a szüleivel, hanem – rossz esetben – egy hetet is várni kell...
– Eleinte furcsa volt, hogy nem hívhatom fel őket csak úgy, hogy megkérdezzem, mit csináljak, hogyan tovább. De megszoktam, hogy egyedül kell megoldanom a problémákat, vagy kint kell keresnem segítséget.

– Sok barátja van Los Angelesben?
– Van néhány, akit bármikor felhívhatok, ha baj van, és persze rengeteg haver, ismerős. Ötvenen úszunk az egyesületben, napi négy órát töltünk együtt, szóval mondhatjuk, hogy a csapattársaimat jól ismerem – a barátaim is inkább közülük kerülnek ki, nem az iskolatársaim közül.

– Pszichológiát hallgat. Nehéz az iskola?
– Nem lenne vele gond, ha nem úsznék, ám így kissé fárasztó. Reggel hattól nyolcig úszás, délután kettőtől négyig megint, a kettő között meg az iskola. Elég kemény edzéseink vannak, így előfordult már, hogy elaludtam az órán, de szerencsére nem túl gyakran. A tantárgyakkal amúgy nincs különösebb gondom, főleg, amióta jól megy az angol.

– Miért pont pszichológia?
– Gyerekkorom óta érdekel, hogyan gondolkodnak az emberek, és hogy a mindennapi teljesítményt mennyire befolyásolja a gondolkodásmód. Az utóbbi időben például észrevettem magamon, hogy próbálok pozitívabban gondolkodni, mint korábban – néha nehezen sikerül –, mert ettől jobban megy az úszás is.

– Ez az amerikai szemlélet, vagy a tanultakhoz van köze?
– Talán egy kicsit mindkettő. Tény, Amerikában más a szemlélet. Az elején nagyon idegesített, hogy a csapattársaim már reggel hatkor fülig érő szájjal érkeznek az uszodába. Hogy a fenébe csinálják? – kérdeztem magamban, és bevallom, azt hittem, színészkedés. De már két éve ezt csinálják, szóval kezdem elhinni, hogy tényleg őszinte a mosolyuk. S arra is rájöttem: sokat segít, ha ilyen emberek vesznek körül, itthon is elkélne egy-kettő. Szerintem néhány magyar úszó is sokkal jobb eredményeket érne el, ha pozitívabban gondolkodna, több önbizalma lenne.

– Az ellenfeleit is analizálja?
– A versenyek során próbálok nem foglalkozni az ellenfelekkel, inkább csak magamra koncentrálok. Saját magamat azért néha analizálom, ha tanulunk valami érdekeset – bár az iskolában nyomatékosan kérik, ezt ne csináljuk –, mert érdekes elgondolkodni az emberi viselkedésen.

– Számomra meg az az érdekes, hogy miként tud valaki barátságot ápolni az egyik legnagyobb ellenfelével. Igaz, hogy Verrasztó Evelynnel nagyon jóban vannak?
– Persze, sőt Jakabos Zsuzsival is, és egyáltalán sohasem volt még konfliktusunk abból, ami a medencében történt, mert külön tudjuk választani a sportot és a barátságot. A vízben mindegy, ki úszik mellettem, le akarom győzni, ez természetes, a medencén kívül azonban ez már nem számít. Evelynnel jóformán együtt nőttünk fel. Igaz, ő Pesten, én meg Baján, de annyit voltunk együtt az edzőtáborokban és a versenyeken, hogy szinte együtt töltöttük az egész gyerekkorunkat. Kár lenne veszni hagyni ezeket a jó éveket csak azért, mert történetesen egy versenyszámban úszunk.

– Az uszodán kívül esik szó Önök között a sportágukról?
– Most biztos azt várja, hogy azt mondjam, igen, de ki kell ábrándítanom. Nagyon kevésszer esik szó közöttünk az úszásról.

– De, gondolom, az segít, hogy egy-egy verseny után nem kell elmagyarázni a barátoknak, mit jelent nyerni vagy veszíteni, ugyanis ők is pontosan ismerik az érzést.
– Igen, ez tényleg könnyebb. Tudja mit? Szerintem a verseny utáni néhány perc a legnehezebb – függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul sikerül. Ugyanis mi egész évben, sőt kisgyerekkorunk óta folyamatosan, naponta keményen edzünk, aztán két vagy öt perc alatt eldől, hogy miként értékelik majd az évünket. Pedig öt perc annyira, de annyira kevés...

– Az augusztusi hazai Európa-bajnokságon első számú esélyesként áll rajtkőre. Milyen érzés, hogy mindenki önt akarja legyőzni?
– Semmi bajom sincs azzal, hogy engem akarnak legyőzni, mert én is őket. Inkább az nyomaszt egy kicsit, hogy elvárásokat támasztanak velem szemben – ezeket nem is nagyon szeretném meghallgatni. Egész évben keményen edzettem, és nem félek az Európa-bajnokságtól, nem félek az ellenfelektől. Ha a számok végén úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt, kihoztam magamból a maximumot, az eredménytől függetlenül elégedett leszek.

– Amerikai edzője, Dave Salo is elkíséri a hazai viadalra?
– Sajnos nem tudott eljönni, mert a Csendes-óceáni játékokon versenyeznek a csapattársaim, és megmondom őszintén, hiányozni fog. A világbajnokságon is megnyugtatott a jelenléte.

– Annak ellenére, hogy a medencében már minden Önön múlik?
– Annak ellenére. Elég volt, hogy mondott néhány biztató szót, sőt az is elég volt, hogy olyan nyugodtan ült ott a parton a négyszáz vegyes előtt, mintha csak edzésre indulnék. S ez valahogy engem is megnyugtatott: arra gondoltam, ha ő nem idegeskedik, nekem sincs rá okom.

– A hazai közönség segíthet a feszültség oldásában?
– Biztosan. Amikor kétezerhatban itthon versenyeztünk, én még nem nagy esélyekkel indultam, mégis olyan szurkolást kaptam, mintha az olimpiai bajnoki cím lenne a tét – a magyar szurkolók egyszerűen fantasztikusak voltak. Sohasem láttam még annyi embert nagy versenyen. Remélem, most sem lesz másként, mert ez rengeteget jelent majd az összes magyar úszónak.

– Mikor csatlakozik a válogatotthoz Balatonfűzfőn?
– Vasárnap. Egy hetet töltünk ott, azután beköltözünk a Szigetre.

– Ezek szerint van még néhány napja otthon, Baján.
– Igen, és nagyon élvezem. Épp most lett kész apukám halászléje, már az illatából érzem, hogy isteni. Tudja, szinte minden hazai alapanyagnak vagy ételnek megvan a megfelelője Amerikában is, de hiába van ugyanaz ráírva valamire, teljesen más az íze. Lassan kezdek hozzászokni, de azért a hazai az igazi. Éppúgy, mint a közönség.