Tokió 2020: megérkezett az első olimpikonunk a helyszínre

PIRCS ANIKÓ, SZŰCS ANDRÁSPIRCS ANIKÓ, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 11:20
null
Schmid Julia megérkezett Tokióba
Schmid Julia személyében megérkezett az első sportolónk Tokióba, ahová a napokban egyre több olimpikonunk elindul.

Az első sportolónk már Tokióban van, ahová a napokban egyre több olimpikonunk elindul. Aztán hogy nézőket is láthatnak-e majd a játékokon, az egyelőre kérdéses.

Megérkezett az első fecskénk Tokióba: a szlalomkajakos Schmid Julia (jobbra) már a XXXII. nyári olimpia helyszínén tartózkodik, sőt, edz.

„Már kimentünk a tokiói versenypályára, ahol július 8-tól 19-ig tart a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség központi olimpiai edzőtábora, amelyen végig részt vesz Julia –  tájékoztatott Storcz Botond szlalomszakágvezető Schmid programjáról, aki egy másik szlalomkajakosunk, a most kvóta nélkül maradt Potocny Marcel társaságában utazott a Távol-Keletre. – A sportolóknak külön idősávokat jelöltek ki, amikor használhatják a pályát. A tábor nagyon hasznos lesz, mert korábban nem lehetett tesztelni a versenyhelyszínt. Egyelőre egy tokiói szállodában laknak a mieink, a faluba július 19-én költöznek át, az ötkarikás játékok hivatalos edzései pedig 20-án kezdődnek.”

Mostantól egyre-másra indulnak el olimpikonjaink Japánba, a Salim Omarból és stábjából álló tekvandókülönítmény után csütörtökön startol a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, valamint Bohus Richárd és Bernek Péter, pénteken Verrasztó Dávid, és hétfőre marad a legnagyobb sportági különítményünk, az úszócsapat nagyja, feltehetőleg a világcsúcstartó Milák Kristóffal együtt – aztán szép sorban mindenki más, tehát az immár 169+7 kvótásunk és a háttérstábok.

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik