Tokió 2020: Csak az egyéni csúccsal leszek elégedett – Milák

KOVÁCS ERIKA (Tokió)KOVÁCS ERIKA (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 07:28
null
Milák Kristóf egyéni csúcsot, tehát világcsúcsot úszna a döntőben (Fotó: AFP)
Milák Kristóf az első, Kenderesi Tamás az ötödik helyen jutott be a férfi 200 m pillangó fináléjába a tokiói olimpián. A magyar idő szerint hajnali elődöntőt követően mindketten nyilatkoztak a Nemzeti Sportnak az úszásukról. 

Milák Kristóf a legjobb idővel jutott be a férfi 200 m pillangó döntőjébe, majd úszása után elmondta, hogy a fináléban egyéni csúcsot úszna, ami egyben a világcsúcsot is jelentené.

– Feltette az egyik lábát a rajtkőre, körbenézett, és tényleg mosolygott a középdöntő előtt néhány másodperccel?

– Jól éreztem magam, örültem: nem szabad mosolyognom?

– Hogyne lenne, csak nem nagyon lát az ember úszót mosolyogni ilyenkor.


– Engem most látott. Nincsenek ugyan szurkolók, mégis nagyon jól érzem magam.

– Az előadás része volt az is, hogy az utolsó tíz méteren majdhogynem megállt?

– Éreztem egy kis fáradtságot a végén. Már eleve nem ébredtem olyan jól ma, mint tegnap, beszéltük is Kenderesi Tamással, hogy az időjárás-változást, ezt az enyhe tájfunszerűséget mindketten megéreztük.

– Az előfutamban 1:53.58-at úszott, és azt mondta, a középdöntőben is ilyesmit akar, nem akarja magát pörgetni, mert nincs rá szükség. Pörgés nélkül ráadásul délelőtt jött egy 1:52.22-t...

– Ez történt.

– Na, de mégis.

– Gondolkodtam az uszodába jövet, hogy nem biztos, hogy nem kellene mégis komolyabban vennem kicsit a középdöntőt, akkor mégis jobban érzem az iramot – ha úszok egy erősebbet, abból könnyebb ráállni a döntős időre. Direkt nem mondok semmit, de csak az egyéni csúccsal leszek elégedett.

Kenderesi Tamás az ötödik legjobb idővel jutott túl a középdöntőn, amihez kellett egy fantasztikus hajrá. Azt vallja, hogy a taktikán nem változtat majd a fináléban sem.

– Nem lehetne, hogy ne hozza ránk a szívbajt?

– De miért, nem a végén kell igazán jönni?

– Igaz. Tartott a középdöntőtől, és túlélte!

– Tartottam bizony, ráadásul reggel majdnem megpusztultam, amikor fel kellett kelnem. Kicsivel jobb időt szerettem volna, és ez sikerült is volna, ha nem négy órát alszom.

– De mit csinált?

– Pörgött az agyam. Bármit is úszom, nekem azt fel kell dolgoznom, és nem tudok elaludni. A kimaradt órákat biztos, hogy pótolom délután.

– Hogy aztán a holnapi döntőben...?

– Hasonló taktikával szeretnék úszni a döntőben is, nincs ebben semmi titok. A mezőny nagyobb része fogható ezzel a taktikával, meg aztán nekem ez megy, ez már bebizonyosodott, úgyhogy nem is szeretnék változtatni.

– Az egyéni csúcsával kifejezetten szépen szerepelhet, sőt, lehet, hogy nem is kell ahhoz rekord.

– De azért én szeretnék egyéni csúcsot úszni.

FÉRFI 200 M PILLANGÓ – ELŐDÖNTŐ
1. futam – benne magyarként:
Kenderesi Tamás

Chad le Clos már az első forduló után majd' egy testhossznyi előnnyel vezetett a mezőny előtt, világcsúcsrészidőn belül fordult 100 után is, miközben Kenderesi Tamás a 7. helyen állt. Le Clos a harmadik 50-en már kissé visszaesett, persze nem annyira, hogy a futamgyőzelme igazán nagy veszélybe kerüljön. De ami számunkra sokkal-sokkal fontosabb volt, Kenderesi utolsóként fordulva az utolsó 50 méterre szenzációsat hajrázott és végül csupán 11 századdal lemaradva a dél-afrikaitól (1:55.06) másodikként csapott a célba (1:55.17).

2. futam – benne magyarként: Milák Kristóf

Milák a legjobb idővel került a tizenhat közé, és bármilyen jól is kezdett Chad le Clos a másik elődöntőben, a magyar fiú még erre is rátett egy lapáttal az első két fordulón. A harmadik hossznak három tizeddel a világcsúcsrészidőn kívül vágott neki, de több mint fél testhossznyi előnnyel a mezőny előtt. Az utolsó métereken még tovább tudta növelni az előnyét, végül 1:52.22-es idővel, Michael Phelps 2008 óta élő olimpiai rekordjától csupán két tizeddel elmaradva, a tizenhatos középdöntős mezőnyből messze a legjobbként jutott fináléba.

Magyar érdekeltségű úszódöntők a tokiói olimpia negyedik napján, szerdán:
3.49:
200 méter pillangó – döntő (Milák Kristóf, Kenderesi Tamás)
4.45: 200 méter vegyes – döntő (Hosszú Katinka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik