Tokió 2020: asztaliteniszben a világelső kínai vitte el a női egyes aranyát

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 15:51
null
Csen Meng az olimpián is diadalmaskodott (Fotó: Getty Images)
Az asztaliteniszezők női egyes számában az ennél nagyobbat álmodó japánok legalább a „vigaszdíjat”, a bronzérmet megszerezték, míg a kínai házi döntőt a világranglista-vezető kínai Csen Meng nyerte meg.

 

Az már a magyar idő szerint ma hajnali program kiderült, hogy az asztaliteniszezőknél női egyesben két kínai vívja a finálét, a kérdés csak az volt, hogy a világelső Csen Meng – akinek érdekes módon eddig a nagy egyéni siker hiányzott a pályafutásából hiszen vb-n és Ázsia-bajnokságon is „csak” csapatban és párosban tudott nyerni –, vagy a világranglistán harmadik helyen álló Szun Jing-sa sikerével zárul a torna. Ahogy azt az ilyen esetekben megszokhattuk, a kínaiak egymás között most is fordulatos, hosszú, több mint egyórás mérkőzést vívtak, még úgy is, hogy ezúttal nem voltak a lelátón szurkolók, akiket ezzel kiszolgálhattak. A győzelmet végül a 27 esztendős Csen Meng szerezte meg, aki a három világbajnoki és három Ázsia-bajnoki címe mellett most már olimpiai arannyal is büszkélkedhet, s nem is lehet kérdés, utóbbi a legértékesebb a számára.

Ami pedig a kínaiak megszorítására, sőt legyőzésére készülő japánokat illeti, a legnagyobb reménységük, a vegyes párosban néhány napja olimpiát nyerő 20 éves Ito Mima a számára csalódással végződő, elbukott elődöntő után még összekapta magát, és a szingapúri Jü Meng-jüvel szemben legalább a bronzérmet otthon tartotta.

TOKIÓ 2020
ASZTALITENISZ, NŐI EGYES
A 3. helyért:
Ito Mima–Jü Meng-jü 4:1 (–6, 8, 7, 7, 6). Döntő: Csen Meng–Szun Jing-sa 4:2 (–9, 6, 4, –5, 4, 9)
A VÉGEREDMÉNY:
1. Csen Meng (Kína)

2. Szun Jing-sa (Kína)
3. Ito Mima (Japán)
4. Jü Meng-jü (Szingapúr)
5. Tu Hoj-kem (Hongkong), Han Ying (Németország), Dzseon Dzsi Hi (Dél-Korea) és Isikava Kaszumi (Japán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik