Drukkolni kell, és kész! – olimpiai napló

Tudósítói csapatunk szombatja a térképre rajzolva szabászati ábrának is elment volna, és így is van rendjén: mentünk az események elé, meg rohantunk utána is. A legnagyobb béke eleinte a Budokanban honolt, ami nemcsak a cselgáncs, hanem a japán sport egyik szentélye, és mint ilyen, tökéletes tesztterepe lehetett volna annak, hogy miként lehet a legmagasabb szinten sportolni és szurkolni a járványügyi szabályok pontos betartása mellett – mégis ki merne szembemenni a renddel e szent helyen? (Amúgy a Beatles mert először, de ezt majd máskor elmeséljük.)

Drukkolásra vonatkozó előírások ugyebár volnának, hogy lehetőleg mindenki vigyázzban ülve tapsikoljon, esetleg mosolyoghat a maszkja mögött, viszont a száját még a „takaró” mögött se nyissa ki. Na de mondhatják ám ezt egy mégoly békés japán sportvezetőnek is, amikor földije a Budokan tatamijáról hajigálja ki az ellent... Ha valakinek ez felfoghatatlan, képzelje el, amint lepisszentik a Szigeten, amikor verjük a szerbeket pólóban, vagy finom úriemberekhez illő biccentést kérnek tőle, amikor Fiola Attila végigszólózik a Puskás gyepén, és kilövi a világbajnok jobb alsóját. Ez szimpla lehetetlenség, mert vannak az életnek olyan pillanatai, amikor nem kell visszafognunk magunkat, az lenne a hiba, ha nem élnénk meg az eseményt a maga teljességében.

Idevág, hogy az uszodába áttelepülve még az országúti kerékpár befutója is lekötötte a sajtóközpont jelentős hányadát, aztán odabent a szabadnapos úszók is olyan hangulatot varázsoltak versenyző csapattársaiknak, hogy még: az ütemes taps még tankönyvi, ellenben a ritmusos kántálás és az üdvrivalgás meg a felugrálás korántsem, és akkor meg sem közelítettük témánk gyújtópontját, Szilágyi Áron győzelmét.

Az usziban éppen végeztünk a napi események rögzítésével, amikor helyi idő szerint 21.15-öt ütött az óra. Ment a busz, alváshiány is fennáll, csak előtte le kéne adni még két anyagot, nehogy szóljanak otthonról... – minderre az egyetlen adható válasz, hogy az uszoda külső sajtóközpontjában, ebben a túlméretezett kempingsátorban átkapcsoltattuk a tévét a karddöntőre. Pillanatok alatt összeverődött egy tisztességes magyar (sajtó) B-közép, meg odaoldalgott egy olasz kolléga is, hátha. De nem, Szilágyi verhetetlen, és hiába vezetett már 7–3-ra, mire lehuppantunk, ez mit sem számított a tekintetben, hogy mit váltott ki belőlünk az első tokiói aranyérem.

Kontrollálhatatlan érzelmet.

Örömöt.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi