Tokió 2020: a japán és az amerikai softballcsapat maradt százszázalékos

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 10:24
null
A házigazda Japán legyőzte Mexikót (Fotó: AFP)
A házigazda Japán és az Egyesült Államok válogatottja szerdai sikere után a tokiói olimpia softballtornájának második, csütörtöki fordulójában is győzött – számolt be róla az MTI.

 

Az ausztrálok elleni fölényes sikerrel kezdő házigazdák a második körben nagyon megküzdöttek a sikerért, hét szakasz után 2–2-re álltak a mexikóiakkal szemben és a győzelmet a ráadásszakaszban tudták kiharcolni.

Az amerikaiak az első fordulóban szintén nyertes kanadai együttessel találkoztak, és kiélezett meccsen győztek 1–0-ra.

Az ötkarikás programba 2008 után most visszakerülő sportágban hat csapat küzd az érmekért. A viadal első szakaszában körmérkőzéseket rendeznek, majd az öt forduló után első és második helyen álló csapatok a döntőben csapnak össze az aranyéremért, a harmadik és a negyedik együttes pedig a bronzért csatázik.

Az olimpia hivatalos megnyitója előtti napon a férfi labdarúgótorna is megkezdődik.

OLIMPIA, TOKIÓ
SOFTBALL
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

Japán–Mexikó 3–2
Egyesült Államok–Kanada 1–0
Ausztrália–Olaszország 1–0

Az állás: 1. Japán 2 győzelem/0 vereség (11–3), 2. Egyesült Államok 2/0 (3–0), 3. Kanada 1/1 (4–1), 4. Ausztrália 1/1 (2–8), 5. Olaszország 0/2 (0–3), 6. Mexikó 0/2 (2–7)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik