Tokió 2020: a sajtósoknak javasolják, kántálás helyett tapsoljanak

K. B.K. B.
2021.05.02. 14:01
null
A tokiói olimpiát július 23. és augusztus 8. között rendezik (Fotó: AFP)
Az egy évvel elhalasztott és az idén nyáron esedékes tokiói olimpia szervezői frissítették a februárban kiadott, a médiára vonatkozó szabálykönyvet – közölte az insidethegames.biz.

 

A sajtó képviselőinek szóló 51 oldalas tájékoztatóban kitérnek arra, hogy kulcsproblémának számít azon rengeteg, a médiában dolgozó személy utaztatásának megoldása, akiknek a szállása nem a hivatalos hotelek egyikében van – a tervek szerint ők a tartózkodásuk első két hetében nem használhatják a tömegközlekedést, utána viszont igen, amennyiben betartják a Japánban érvényes fertőzésmegelőzési protokollt. Az érintetteknek az evést, az ivást és az alvást leszámítva mindig hordaniuk kell a maszkot.

A higiéniai előírásban megjegyzik, hogy a médiában dolgozók éneklés és kántálás helyett inkább csak tapssal buzdítsák honfitársaikat.

A tájékoztatóba az is belekerült, hogy az olimpiára érkező összes sajtósnak három napig rögtön karanténba kell vonulnia, amelyből csak abban az esetben távozhat, ha mindennap negatív koronavírustesztet produkál.

A dokumentumban arra szintén felhívják a figyelmet, hogy a biztonságos távolság betartásának érdekében jelentősen csökkentik a sajtósok maximális létszámát az egyes sporteseményeken. A közleményben arra nem térnek ki, milyen mértékű szabályozás várható ebben a tekintetben. Arra viszont igen, hogy mindenkinek egy nappal előre jeleznie kell, melyik versenyen szeretne dolgozni.

Leszögezik, a sportolókkal csak az olimpiai faluban lehet interjút készíteni, az ott kijelölt vegyes zónában, s a beszélgetés nem tarthat tovább 90 másodpercnél.

A tájékoztató harmadik, várhatóan végleges verzióját júniusban teszik közzé. A tokiói olimpiát július 23. és augusztus 8. között rendezik, a paralimpia pedig augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Legfrissebb hírek

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01
Ezek is érdekelhetik