A brazil–horvát meccs kísértetiesen hasonlított az 1978-as argentin–magyarhoz.A brazil–horvát meccs kísértetiesen hasonlított az 1978-as argentin–magyarhoz.
Sajnálom a horvátokat. A házigazdákkal szemben pedig kicsit fenntartásaim vannak. Ez elsősorban nem a csapatoknak vagy az országoknak szól, hanem a mesterséges felhajtásnak, pláne, ha az otthon játszó válogatottat a torna esélyesének is kikiáltják. Az meg rá is játszik. Pacsi így, pacsi úgy, a játékosok rázzák magukat, égre néznek, de tehetik, ők a brazilok. A néző akarva-akaratlanul a hatásuk alá kerül, aztán vagy ott ragad vagy kiszakad a vonzásból.
Csak azt nem értem, hogy az elvileg profi játékvezetők miért nem függetlenítik ettől magukat. Egy: nem tudják, de akkor nem profik. Kettő: nem akarják, ebben az esetben profik, de ne játékvezető legyen a nevük. Gyanítom, valamiféle megfelelési kényszer is lappang bennük, ne ők rontsák már el a házigazdák nyitányát. Ezért inkább segítik.
Nekem óhatatlanul a magyarok és az argentinok 1978-as mérkőzése jutott az eszembe, az is nyitány volt, a házigazda szintén esélyes volt, a nép szegény, a katonai junta fejének, Videla tábornoknak életbevágóan fontos volt, hogy az argentin csapat valósággá váltsa ezt az esélyt. Ehhez aztán mindent meg is kapott. Csak hát porszem került a gépezetbe, Csapó Károly góljával 1–0-ra vezettünk. Az persze rögtön kiderült, hogy a portugál Garrido játékvezető nem hogy nem pártatlan, de az argentinok 12. embere. Nem ragozom, aki tudja, már a fejét fogja, aki nem, annak legyen elég annyi, hogy 2–1-re győzött a házigazda, Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort a bíró kiállította, nem úgy a Törőt végig faragó Daniel Passarellát. Garrido egy könyökvédős csinovnyikhoz hasonlóan, szinte hajbókolva asszisztált az argentinok sikeréhez. Rebbenő tekintettel nézett a házigazdákra, szigorúval a magyarokra.
Kísértetiesen hasonló történt a brazil–horváton. A vendég váratlanul vezetést szerzett, ezt még Pletikosa hathatós segítségével kiegyenlítette a házigazda – jelzem az argentin–magyaron Gujdár hibája is kellett Luque egyenlítő góljához –, de a győzelem még messze volt. Olyannyira messze, hogy a Garridóhoz hasonlóan rebbenő tekintetű Nisimura úgy érezte, neki kell lépnie, megadta a 11-est. Amit az egyébként bizonytalan Pletikosa majdnem kivédett. (Volt egy olyan érzésem, ha Neuer véd, megfogja a büntetőt, aztán megmutatja a labdát az arcoskodó Neymarnak. Akiről most ódákat zengenek, hogy 50. válogatott meccsén 33 gólos. Puskásnál ez a mutató 50/59 volt.)
A horvátok meg nem adott góljánál egy érv védheti a bírót, hogy előtte Olic az öt és felesen belüli egyenlő testhelyzetű jelenetét Júlio Césarral, a brazilnak „adta”, mondván, a kapus ezen a területen belül védett személy. Azt se felejtsük el, hogy a harmadik brazil gól előtt Rakiticcsal szemben Oscar szabálytalankodott. S azt se, hogy Neymar könyöklésénél vissza is nézett, jó helyen találja-e el Modricot… Csak emlékeztetőül: a névtelen Huszti Szabolcsot éppen egy horvátok elleni meccsen könyöklésért kiszórta a játékvezető, pedig igencsak a mérkőzés elején jártunk. El sem merem képzelni, mi történt volna, ha Neymar piros lapot kap?
A FIFA kimutatása szerint a brazilok 49, a horvátok 39 veszélyes támadást vezettek, a labdabirtoklás 58:42 a hazaiak javára, Horvátország 84 labdát vesztett, Brazília „csak” 81-et. Tizennégy brazil kapura lövés volt tíz horváttal szemben, a brazilok 102 kilométert futottak, a horvátok 109 kilométert, utóbbiak nyilván azért többet, mert nyomozták a labdát. De van egy érdekes adat: Nisimura az egész mérkőzés alatt 21 szabadrúgást ítélt a brazilok javára és ötöt a horvátoknak. A biztonság kedvéért Fred műesését is befújta.
Biztos vezet még rangos meccset a vb-n.
