Tenisz: Szintai főtáblára jutott, viszi a Davis-kupa lendülete

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 14:17
Szintai Dávid győzött a 42 ezer euró (13.3 millió forint) összdíjazású budapesti férfi challenger-tenisztorna selejtezőjében, ezzel életében először feljutott egy ATP-verseny főtáblájára.

A Davis-kupa-válogatottban a hétvégén, a frankfurti selejtezőben bemutatkozó játékos hétfőn Alessandro Begával csapott össze a BOK Csarnokban. Az olasz ellenfél 392. a világranglistán, míg Szintai egyelőre a top 1000-be sem tudott bekerülni. Ehhez képest kiegyenlített és színvonalas csatát vívott Begával, a szetthátrány és a többszöri ápolás sem zökkentette ki a ritmusból, és végül 3 óra 5 perces csatában győzött.

„Óriási élmény volt a Davis-kupa, annak a lendülete visz tovább előre – nyilatkozta boldogan a 21 éves játékos az MTI-nek. – Hetek óta bajlódom a farizmommal, Frankfurtban a combhajlítóm is megsérült, ez a mai hosszú meccs sem segített, úgyhogy a nap hátralévő részét kezelésekkel töltöm. De életemben először feljutottam egy challenger-torna főtáblájára, köszönöm a szabadkártyát a magyar szövetségnek.”

A nap folyamán 15 órától a Davis-kupa-csapat többi tagja is pályára lép a BOK Csarnokban, valamennyien szabadkártyát kaptak a szervező Magyar Teniszszövetségtől a viadal főtáblájára.

Elsőként az egyéni ranglistahelyezéssel nem rendelkező Borsos Gábor találkozik az osztrák Lucas Miedlerrel (276.), majd Piros Zsombor (372.) következik a lengyel Michal Przysiezny (–) ellen, 18.30 órától pedig Nagy Péter (–) száll szembe az olasz Roberto Marcorával (283.).

HUNGARIAN CHALLENGER OPEN, BOK CSARNOK (42 ezer euró, kemény pálya)
Selejtező

Szintai Dávid–Alessandro Bega (olasz) 5:7, 6:4, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik