Tenisz: az Australian Open után visszavonul Wozniacki

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 15:44
null
A 2020-as Australian Open lesz Caroline Wozniacki utolsó profi versenye (Fotó: AFP)
Az Australian Open után visszavonul Caroline Wozniacki korábbi világelső dán teniszező.

A 29 éves Wozniacki az Instagramra írt közleményében jelentette be, hogy a melbourne-i Grand Slam-torna lesz az utolsó profi versenye.

Az Australian Opent 2018-ban megnyerő, a világranglista tetejére először hét és fél évvel korábban, 2010 októberében feljutó (összesen 71 héten volt világeleső, legutóbb tavaly februárban) Wozniacki autoimmun betegséggel küzd, de már tavaly közölte, hogy az a sportolásban nem hátráltatja.

A 30 WTA-tornán diadalmaskodó dán most a visszavonulás indokaként azt emelte ki, hogy az élet más területén szeretne érvényesülni. Célja, hogy férjével bejárja a világot, és felhívja a figyelmet a betegségre, azaz a közösségi oldalakon aktív marad.

Wozniacki az év elején Aucklandben indul, majd az Australian Openen búcsúzik el a profi sporttól.

Legfrissebb hírek

Australian Open: Piros Zsombor a selejtező első körében búcsúzott

Tenisz
23 órája

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
Tegnap, 7:02

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33

Australian Open: Udvardy Panna ételmérgezéssel kórházba került

Tenisz
2026.01.11. 15:47

Australian Open: Piros Zsombor szlovák ellenfelet kapott a selejtező első fordulójában

Tenisz
2026.01.11. 11:25

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

Tenisz
2026.01.09. 15:10
Ezek is érdekelhetik